<%@ Language=JavaScript %> Hercegkútról

Naár János honlapja

Neves hercegkúti személyiségek, díszpolgárok

Az oldal feltöltés alatt áll!


Braun István

érseki tanácsos, plébános

Götz János

szobrászművész

Dr. Stumpf Mátyás

érseki titkár, plébános

 

 

 

 

 

 

 

 


Braun István

érseki tanácsos

*Hercegkút, 1916. január 10., (szülei: Braun István - Hoffmann Anna) — †1979.december 18. (temetése: 1979.december 29., Hercegkút)

A család harmadik gyermekeként született. Elemi iskolai tanulmányait Hercegkúton végezte, majd ezt követően a Sátoraljaújhelyi Kegyesrendi Reálgimnázium növendéke lett, és itt tett érettségi vizsgát az 1934/35. tanévben. Az érettségi után teológiai tanulmányokat folytatott Esztergomban és befejezését követően itt szentelték pappá 1939.1938-ban szüleivel és két amerikai rokonnal június 18-án. Az első szentmiséjét szülőfalujában, Hercegkúton mutatta be.

A kápláni szolgálatot Hidasnémetiben kezdte, majd 1940-ben Tállyán folytatta és még ebben az évben Szerencsre került, ahol 1942-ig szolgált. 1942-ben Madarász István kassai püspök Kassára rendelte. 1944-ig itt volt hitoktató, és a II. világháború ideje alatt tábori lelkészként szolgált. (Braun Jóska bácsi volt a ministránsa.) 1944-ben a szerencsi templomban kézvezetője és szónoka volt annak a Szerednyei János újmisésnek, aki 1945-ben tarcali káplánként önként sorsközösséget vállalt a híveivel, és aki 1947-ben a „málenkij robot”-on hősi halált halt az oroszországi Vorosilovkában.

A háború után 1945-ben előbb Szerencsen, később Tállyán volt káplán, majd 1947-től Actio Catholikánál titkár. 1948-ban kezdődött számára a bujkálás időszaka. Ebben az időszakban a Boros István álnevet használta. Balaton-Jankovich-telepen (Szabadság-Üdülőtelepen, Balatonboglár és Balatonlelle között) a Veszprémi Egyházmegye intézményeként fenntartott Szent Sarolta Lelkigyakorlatos Ház igazgatója volt, ahol egy ideig gyakorolhatta a papi hivatást is. A Ház vezetésében segítségére volt az a gondnoki feladatot ellátó Jolsvai Hedvig szociális testvér, aki a nemrégiben boldoggá avatott Salkaházi Sára közvetlen munkatársa volt a zsidómentésben.  Mindig is szeretett az ifjúság lelki nevelésével foglalkozni, és itt is mint mindenütt, énekkart is vezetett. 1952. augusztus 27-én az ÁVH kiadta a parancsot Boros-Braun István kassai egyházmegyésnek, Bulányi György és Juhász Miklós piarista szerzeteseknek, Ikvay-Pfeiffer László szécsényi káplánnak, Sigmond-Strecke Ernő esztergomi egyházmegyés lelkésznek, Sőtér Tibor Ervin kapucinus szerzetesnek, Lakos Endre szegedi lelkésznek, valamint Jolsvai Hedvig szociális testvérnek és Vadas Éva szociális missziós testvérnek, mint az „államellenes szervezkedés” tagjainak az elfogására. A letartóztatásukra augusztus 28-ról 29-re virradó éjszaka került sor, és reggelre már Budapestre szállították őket. Augusztus 28-án az énekkarával lépett fel Budapesten valamilyen alkalomból, és mire visszaérkeztek az énekkarral az üdülőtelepre, már várták az ÁVO-sok, majd bilincsbe vitték el. Mint utólag elmondta, Budapesten felismerte egy „jóbarátja”, aki tudta, hogy nem Boros, hanem Braun Istvánnak hívják. Az egyik ott dolgozó nővér így emlékezett vissza erre: „… láttam, hogy megbilincselve elvitték az atyát, a plébánost. Boros István néven volt ott, de úgy látszik, más volt a neve. Én nem tudtam addig, csak mondták, hogy ilyen és ilyen férfit keresünk, aki Boros néven bujkált. Engem is vallattak….” (Kulics Ágnes - Tölgyes Ágnes).  Letartóztatása után Budapestre hurcolták, az Andrási út 60-ban, az ÁVH-székházban tartották fogva. Itt több alkalommal brutálisan bántalmazták, amelynek következtében maradandó vesekárosodást kellett elszenvednie. Bírósági tárgyalására 1952. december 10-én kerül sor, majd miután kimondták rá a 7 éves börtönbüntetést, a váci fegyházba került. Közvetlen munkatársát, Jolsvai Hedviget december 11-én “a demokrácia megdöntésére irányuló szervezkedés irányítása és vezetése” vádjával 8 év börtönre ítélték. Budapesten és Kalocsán raboskodott. A Jankovich-telepi Szent Sarolta Lelkigyakorlatos Házat a vezetők letartóztatása után államosították.

Braun István 1956. augusztusában szabadult. Természetes volt, hogy a Veszprémi Egyházmegyénél jelentkezett először, ahonnan elvitték, de miután elrendezte dolgait szeptemberben hazajött. Hazatért a szülői házba és itt várta a püspöke döntését egészen október utolsó vasárnapjáig. Hercegkúton 1956. októberében várták a püspök urat a templom belső festése befejezése utáni felszentelésére. Erre az alkalomra a helyi fiatalokból énekkart szervezett és felkészítette a kórust a püspök úr fogadására. Októberben minden nap részt vett az októberi ájtatosságon. Ezalatt sok új éneket megtanított.

Az egri érsek novembertől Hídvégardóra helyezte segédlelkésznek az idős Mester Károly plébános mellé, majd 1957. szeptember 7-től megbízta a plébánia vezetésével. 1959-től plébánosi kinevezést kapott Göncre. Itt tartotta meg 1964-ben az ezüstmiséjét. 1965-ben az érsek úr áthelyezte Mérára, és itt szolgált egészen 1979. december 18-án bekövetkezett haláláig. Hívei kívánságára testét Mérán szentelte be Kádár László egri érsek.  Síremléke a hercegkúti temetőben

1979. december 29-én helyezték örök nyugalomra a hercegkúti temetőben. A szertartást Kádár László egri érsek vezette. Végakarata az volt, hogy a hercegkúti temetőben szeretne megpihenni. Síremlékére a következőt kérte felírni:

Most, hogy hazatértem,

Istennél vagyok a tiétek

(Prohászka).

Idézet az egri érsek Braun Istvánról megemlékező körleveléből: „Becsületes, kötelességét híven teljesítő, lelkesen munkálkodó papja volt Egyházának. Az egyházmegye a megbízható hűséges papot, a paptestvérek a megértő és mindenkor segítő jóbarátot, a hívek pedig buzgó pásztorukat veszítették el személyében. … Sok paptestvér és a hívek nagy sokasága kísérte utolsó útján nyugvóhelyére.”

Több egykori paptársa nagy tisztelettel emlékezett róla. A hívek, akik hallották búcsúi és egyéb ünnepeken mondott nagyon bátor, közvetlen és hatásos, a lelkük mélyéig hatoló prédikációit nem felejthetik.

 

Irodalom

  • Magyar Katolikus Lexikon (a lexikon internetes változata elérhető: www.lexikon.katolikus.hu címen)

  • Az egri főegyházmegye schematizmusai

  • Soós Imre: Az egri egyházmegyei plébániák történetének áttekintése — Szent István Társulat, Budapest, 1985

  • Kulics Ágnes - Tölgyes Ágnes: … evilágból … — Gondolat, Budapest, 1989

  • Hetényi Varga Károly: Szerzetesek a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában - 2.kötet  — Lámpás Kiadó, 2002

  • Bálint József - Horváth Dénes: Szerednyei János tarcali káplán hősies életáldozata — KALOT Kiadó, Budapest, 2005

  • Béres Gyula: Emlékezzünk a régiekről – Braun István hídvégardói segédlelkész (1916-1979) - Hírvégardói Krónika 12. évf. 1. szám 2008. március

1957. június 23-án Tornaszentjakabon paptársaival

1961-ben a processzió élén a monoki búcsú idején

Az 1960-as évek elején paptársaival

1964-ben az ezüstmiséjén készült kép

5 Vissza a lap tetejére


Götz János szobrászművész

*Hercegkút, 1941. július 5., (szülei: Götz János - Hoffmann Erzsébet) — †Róma, 1971. december 14., (temetése: 1972. január 8., Hercegkút), felesége: Jándi Zsuzsanna festőművész

Götz Johanna: Édesapám Götz János mellszobra, Hercegkút - Művelődési Ház parkja

Magyar Képzőművészeti Főiskola, szobrász szak, mestere: Szabó Iván. Szobrász-restaurátorként dolgozott a Szépművészet Múzeumban, tagja volt az Egervári Művésztelepnek. A tragikusan fiatalon, 30 évesen elhunyt ~ életműve mind a témaválasztás, mind az anyaghasználat tekintetében a szobrászat klasszikus tradícióihoz kötődik, ember- és állatfigurákat, allegorikus alakokat mintáz. Korai művein Medgyessy Ferenc és Ferenczy Béni hatását fedezhetjük fel (Kis lovas, 1966, Hajnal, 1967, Testvérpár, 1968). Formázása expresszíven tömbszerű, nem részletező, inkább a mű témájával kapcsolatos érzelmi, hangulati elemek megragadására törekszik. Az 1971-ben készített érmein a gesztusszerű formázás absztraháló készsége felé mutat, amelyet pályája utolsó szakaszában az érmekkel párhuzamosan készült plasztikák szinte teljesen elvont formarendje bizonyít (Gitáros, 1971, Nyújtózkodó, 1971, Küzdelem, 1971, Századforduló/Nő, 1971). Számos műve készült köztérre, ezek közül kiemelkedő a Városmajori templomba készített Stáció I-XIV. (1967), a Központi Papnevelő Intézetben lévő Feszület (1971) és az életében felállításra nem került Legenda című lovas szobor. Rövid, alig egy évtizedes alkotómunkája ellenére a magyar szobrászat számára jelentős életművet hagyott hátra.

Mestere: Szabó Iván.

 

Egyéni kiállítások 

·  1973 • Emlékkiállítás, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

·  1986 • Emlékkiállítás, Sárospataki Képtár, Sárospatak (kat.) • Mini Galéria, Miskolc

·  1997 • Emlékkiállítás, MOL RT. Galéria, Szolnok (kat.).

Válogatott csoportos kiállítások 

·  1966 • XIII. Vásárhelyi Őszi Tárlat, Hódmezővásárhely

·  1967 • Képzőművészeti főiskolások kiállítása, Hódmezővásárhely

·  1968 • Dolgozó emberek között, Ernst Múzeum, Budapest

·  1969 • Egervár '69, Zalaegerszeg • Stúdió '69, Ernst Múzeum, Budapest • Ferencvárosi Pincetárlat

·  1970 • Hét fiatal művész tárlata, Kecskemét • Egervár '70, Zalaegerszeg • Stúdió '70, Ernst Múzeum, Budapest

·  1971 • Ötök, Műcsarnok Kamaraterme, Budapest • Egervár '71, Zalaegerszeg • Stúdió '71, Ernst Múzeum, Budapest • Vadászati Világkiállítás, Műcsarnok, Budapest

·  1972 • Stúdió '72, Ernst Múzeum, Budapest

·  1974 • Vásárhelyi Tárlatok, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.

Köztéri művei 

·  Stáció I-XIV. (vörösréz lemez, 1967, Városmajori templom)

·  Kassa István portréja (1968, Veszprém, Veszprémi Vegyipari Egyetem)

·  Élet (vörösréz lemez, dombormű, 1969, Fővárosi Művelődési Ház, Budapest)

·  Szűz Mária (fa, 1970, Balatonalmádi)

·  Feszület (vörösréz lemez, 1971, Budapest, Központi Papnevelő Intézet)

·  Szent Borbála (vörösréz lemez, 1971, Budapest, Hentes utcai Kápolna)

·  Ivó szarvas (bronz, Szekszárd, Gemenc Szálló előtt)

·  Tanácsköztársasági emlékmű (1972, Sátoraljaújhely, Köztéri méretben Seregi József készítette el).

Művek közgyűjteményekben 

·  Göcsej Múzeum, Zalaegerszeg

·  Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

·  Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely.

Irodalom

·  Losonci M.: ~, Műgyűjtő, 1971/3.

·  Losonczi M.: Búcsú ~tól, Művészet, 1972/5.

·  Asszonyi T.: ~ról, Művészet, 1973/6.

·  Nagy I.: ~ emlékkiállítása, Kritika, 1973/6.

·  Cifka P.: (kat., bev. tan., A sárospataki és miskolci kiállítás kat., 1986)

·  Végvári L.: ~ szobrai a Sárospataki Képtárban, Új Tükör, 1986. május 11.

·  Götz J.: Önéletrajz, ÚÍ, 1986/10.

·  Juhász F.: Világmindenség - Rózsaszál, Új Írás, 1986/10.

·  Vanyó L.: ~, ÚÍ, 1987/10.

·  Kovács P.: A tegnap szobrai. Fejezetek a magyar szobrászat közelmúltjából, Szombathely, 1992

·  Losonczi M.: ~ Stációi a Városmajori templomban, Új Ember, 1995. augusztus 6.                                                  Götz János síremléke

·  Wehner T.: ~ szobrász/sculptor (kat., bev. tan., Modern Művészetért Közalapítvány, Dunaújváros, 1997).

 Szerkesztette: Sasvári Edit http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b63/muvesz_572.html

Rövid, értékes életpálya

Götz János szobrászművészről

Akik a Városmajori Múzeumban megállnak vörösrézből domborított stációi, vagy a Központi Papnevelő Intézetben elhelyezett megrendítő feszülete előtt, vajon sejtik-e, hogy ezek a művek egy fiatalember művészi alkotásai? Köztéri művei Budapesten kívül hazánk több városában őrzik emlékét, és több szobra került a Magyar Nemzeti Galériába, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumba, a zalaegerszegi Göcsej Múzeumba, és még számos magángyűjteménybe. Az 1941-ben született és 1971-ben, fiatalon elhunyt művésznek a neve is kimaradt a lexikonokból!

A Vigadó Galériában nyílt kiállításon megdöbbentő volt hallani Wehner Tibor művészettörténész megnyitó szavait a közönyről (vagy szándékos elfelejtésről), mely Götz János rövid, de termékeny pályájának kísérője volt. A Magyar Nemzeti Galériában 1973-ban rendezett kiállításon elhangzott ugyan, hogy a kritika és a művészettörténet feladata az "oeuvre elemzése és értékelése", de azóta huszonnégy esztendő telt el, és átfogó számvetés máig sem történt.

Götz János hercegkúti születésű, nehéz paraszti körülmények között felcseperedő fiatal gyermek volt, amikor a Szabad Föld hirdetése nyomán 1956-ban jelentkezett a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnázium kollégiumába. Felvették. A paraszti létből kikerült, ügyes kezű fiatalember behozta lemaradását szinte minden téren. Egy év múlva már a reneszánsz szobrászatot tanulmányozta. A gimnáziumban Martsa István volt a mestere, aki Ferenczy Béni növendéke volt. A főiskolán nehezebb volt a helyzete, de addigra már kialakult benne művészi pályájának útja, terve. Nyaranta hazament, segített családjának a mezei munkában. A paraszti munka mellett szobrokat faragott. Főiskolás korában az egyházi művészet felé fordult. A falusi élet, a templomba járás és az ünnepi szokások benne éltek. Vonzotta a szakrális művészet azokban az időkben, amikor az csak "ártalmára" lehetett. Ismert szobra Szent Borbáláról készült a Városmajori templomba; Madonnáját Balatonalmádi számára készítette.

A Vigadóban rendezett életmű-anyagból kiemelkedik felesége portréja, az Anya gyermekével, a Hajnal, a Testvérpár, az Élet, és a családját megörökítő művek.

Életművének gondozója, felesége, Jándi Zsuzsa festőművész, két gyermekük édesanyja példás gonddal őrzi a hatvanas-hetvenes évek ígéretes tehetségének műveit. Wehner Tibor értékelése több évtized csend után méltán segíthetne egy rendkívüli tehetségű művész elismertetésében.

Schelken Pálma

Új Ember Katolikus Hetilap, 2000. április 9. (LVI. évf.15.)


2006. december 5-én posztumusz Magyar Művészetért Díjat kapott. A díjátadó gálán Werner Tibor művészettörténész alábbi Götz János munkásságát értékelő sorait olvasták fel.

Csupán 30 esztendő adatott meg a magyar szobrászat kirobbanó tehetségű alkotójának, Götz Jánosnak: az 1941 nyarán az észak-magyarországi Hercegkúton született művész Michelangelo szobraihoz tett zarándokútján, 1971 telén Itáliában hunyt el. Szobrászata a klasszikus tradíciók szemléletében formálódott és bontakozott ki: a kizárólagosan emberalakokat és állatokat megragadó érmei és domborművei, kisplasztikái és monumentális, köztérre és középületekbe került hajlított-domborított alkotások.
A portrékat, az anya-gyermek kompozíciókat, a szakrális témák feldolgozásait, az allegorikus jeleneteket és a szimbolikus összegzéseket mindenkor magabiztos anyagalakítás, összefogott formarend, biztos tömegformálás, érzékeny modellálás, és mindebből eredően dinamikus térszervezés, szuggesztív, mély érzelmi töltéssel áthatott tartalmi-gondolati kifejezés jellemzi. Legjelentősebb alkotásai állandóan köztünk vannak: a hallatlan szelíd és mégis fenséges szépségeket kibontó Ivó szarvas-szobra a szekszárdi Gemenc Szálló előtt áll, megrendítő szépségű stáció-sorozata a budapesti Városmajori templom értékeit gazdagítja, Legenda című, kirobbanó dinamikájú lovaskompozíciója Zalaegerszegen lelt otthonra, míg a tragikusan rövid munkásságot lezáró drámai hatású Korpusza a budapesti Központi Papnevelő Intézet kápolnájának éke. „Életműve nagyon fontos része a huszadik századi Magyarország művészetének” – írta róla az egykori iskolatárs, a kiváló kortárs szobrászművész, A Magyar Művészetért Díjas Asszonyi Tamás. S kell-e több, mint hogy most átadjuk A Magyar Művészetért Posztumusz Díjat Götz János egykori feleségének, Jándi Zsuzsannának, a családnak.

 

 

5 Vissza a lap tetejére


Dr. Stumpf Mátyás

érseki titkár, plébános

*Hercegkút, 1905. július 28. (szülei: Stumpf Ignác -  Nárr Mária) — †1945. október 5., Sevcsenkó, Donbasz bányavidék, Szovjetunió

Dr. Stumpf Mátyás érseki titkár

Szüleivel és testvéreivel az 1929-ben készült családi képenElemi iskolai tanulmányait a helyi katolikus népiskolában végezte, majd középfokon a sátoraljaújhelyi kegyes-tanítórendi római katolikus reálgimnáziumban folytatta. Teológiai tanulmányokat Esztergomban végzett, és 1930. június 22-én szentelték pappá. Első szentmiséjét június 29-én mutatta be Hercegkúton, abban a templomban, ahol megkapta a keresztség szentségét. Jelmondatául a következőt választotta:

Az Úr az én egyetlen örökségem,

És kelyhem osztályrésze.

Osztályos jussom te adod meg nekem.

Még ebben az évben káplán volt Tarcalon és Szikszón. 1931-ben Szerencsen, két év múlva Sárospatakon. 1937-ben a Kassai Egyházmegye magyarországi részét kormányzó Payer Ferenc, apostoli helynök, vikárius generális (1899-1915 között hercegkúti plébános) magához vette titkárnak. Még ugyanabban az évben átrendezték az Egyházkormányzatot, és a Kassai Egyházmegye kormányzását átvette Serédi Jusztián bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek, és Esztergomba rendelte Stumpf Mátyást az egész irattárral együtt. Utána történt a felvidék egyik, majd másik részének visszacsatolása. Még előtte 1939-ben Serédi Jusztián bíboros kinevezte érseki tanácsosnak. Amikor a felvidék és Kassa újra magyar lett, az újonnan kinevezett kassai püspök, Madarász István püspök úr Esztergomból visszahívta, és Stumpf Mátyás lett először az egyházmegyei érseki titkár, majd egy év múlva ő lett az irodaigazgató.A kispap Stumpf Mátyás

1941-ben meghalt Karniss István tokaji plébános, és ő jobbnak látta, hogy papi hivatását ne az egyházkormányzatban gyakorolja, hanem a hívek között. Megpályázta a tokaji plébániát és 1941-től volt kinevezett tokaji plébános. Káplánként segített neki Juhász József az egyházi szolgálat ellátásában. Létezik olyan levélváltás Stumpf Mátyás és a Kassai Püspökség között, amelynek az a tárgya, hogy tokajba költözésekor itt meglopták, és emiatt anyagi segítséget kér.

1945-ben tanúja volt, amikor a szovjet csapatok elhurcolták a hercegkútiakat, a rakamaziakat, a tímáriakat, vencsellőieket. Igyekezett közbenjárni értük, de sorsa neki is megpecsételődött: 34 tokaji testvérével együtt ő is kényszermunka-tárborba, a Donbasz bányavidéken lévő Sevcsenkó település lágerébe került. Gyulai László jelenlegi tokaji plébános, c. kanonok úr a tokaji hívektől ezzel kapcsolatban a következőket hallotta: „a szerencsi orosz parancsnoknál közbenjárt a tokaji utcán elfogott fiatalokért, hogy engedjék haza őket elköszönni és meleg holmiért. Az válasz az volt, hogy őt is „bevágták” közéjük.

H. Örkény Ilona könyvében [2] ezzel kapcsolatban a következőket írja: “Elhurcolt társai Tokaj, Bodrogkeresztúr, Tarcal, Mezőzombor, Szerencs helységből kerültek ki. A kényszermunkára kijelöltek listáit a néhány, hivatalában maradt helybeli elöljáró és a hirtelenében kinevezett új községi vezetők állították össze. Elsősorban a német nevűeket tizedelték. A papok közül is a német nevűek kerültek a jegyzékre. Közülük önként vállalta az osztozást hívei sorsában Stumpf Mátyás tokaji plébános és Szerednyei János tarcali káplán.

A tokajiak elhurcolásáról Szebeni Ilona [3] a következőket írta: „... mozielőadásra hívták a helyieket. Az előadás után az összegyűltek egyik felét elengedték, a másik felét pedig a szerencsi gyűjtőtáborba hajtották.” Várady Huszár Ágnes [5] az elhurcoltak összegyűjtésének módszereiről így írt: „A keletről behatoló szovjet csapatok által elfoglalt falvak és városok népét néhány nappal a bevonulás után rendszerint sürgős romeltakarítás ürügyén gyűjtöttek össze "málenkij robot"-ra. Ebből a "kicsi munkából" azonban szinte kivétel nélkül háromtól öt évig tartó rabszolgamunka lett. … a szovjet hadsereg számos egyéb megtévesztő módszert is alkalmazott. Tokajban például mozielőadásra hívták a fiatalokat, majd a film után az összegyűltek felét a szerencsi gyűjtőtáborba kényszerítették.”

Kolozsi Imre (Ónod) beszámolójából idézve: „Voltak lelkészek is. Abban a csapatban, akikkel engem Szerencsről kivittek, két pap volt. Az egyik a tokaji katolikus plébános, Stumpf Mátyás, püspöki helynöknek mondták a hívei. …. A tokaji plébános idősebb volt, nem osztották be a bányába, föld feletti munkát végzett, ha volt mit. Ennek következtében kevesebb ennivalót kapott. Vallásos és emberi érzelmeiktől indíttatva segítették a hívei egy kis élelemmel. Egy ideig ez ment is, de így sem sokáig bírta a nehéz körülményeket. A szemünk láttára épült le lassan teljesen. Szegény még velünk menetelt, amikor a végtelennek látszó hómezőn úgy vonultunk, mint Alaszkában Jack London aranyásói.” [3] (67 o.)

Zöldi Mihály (Gévavencsellő) elmondása szerint: „… Hajszoltak bennünket. A szegény tokaji esperes papot is ütötték-vágták, mint egy állatot. Aki nem fordult fel ott, az az egészségét veszítette el. …” [3] (159 o.)

A tokaji születésű Tiszai Gyula (1926) visszaemlékezése szerint: „… Stumpf Mátyás plébános Hercegkútról – egy régi sváb településről – került Tokajba. Csak a hivatásának élő pap volt, más nem érdekelte. Velünk együtt hurcolták el. Neki is a szénbányában kellett dolgoznia. Szervezete nem bírta elviselni a megpróbáltatásokat, néhány hónap után meghalt.” [3] (240 o.)

Halálának időpontjáról két adatot is ismerünk: az egyik szerint 1945. október 5-én, Dr. Szántó Konrád Budapestről az „Elhurcolt, megrokkant és vissza nem tért papok” c. cikkében viszont a következőket írja: „Stumpf Mátyást, Tokaj plébánosát mint német nyelvűt 1945 elején szállították Szerencsre, majd Kálkápolnára. Innen a Szovjetunióba vitték, ahol bányai kényszermunkára kényszerítették. Szervezete, nem bírván a szokatlan megterhelést, felmondta a szolgálatot. Időpont: 1946. május 12.” [4] Véleményem szerint az első dátum felel meg a valóságnak, mivel többen állítják, hogy csak néhány hónapig tudta elviselni a testi megpróbáltatásokat. Ezt Stumpf Mátyás emléktáblája a tokaji rk. templombantámasztja alá tokaji hívek emlékezete is: „sajnos az egészsége nem volt olyan, hogy bírta volna sokáig. Még abban az évben, 1945-ben meghalt.”Stumpf Mátyás szüleinek sírja. A síremléken az ő nevét is feltüntették.

Elhurcolása után a templomot és a plébániát is majdnem teljesen kifosztották az orosz csapatok. Juhász József káplán, ismerős híveknél húzódott meg ezekben a hetekben, és legfontosabbra koncentrált, ahogy tanították is nekik: az Oltáriszentségre és az anyakönyvekre. Az orosz csapatok a plébániai irattárat sem kímélték, az iratok nagy részét szétszórták. A „megmaradt iratokat később se rendezték igazán, amikor ide kerültem 1983-ban” mondta Gyulai László plébános. Fellelhető az a jelentés is, amelyet az utódja, Dr. Skripeczky Béla tokaji plébános tett, hogy megkapta Stumpf Mátyás holttá nyilvánítási végzését, és erre való hivatkozással kérte az ő plébánosi kinevezését.

1992. február 5-én a templomban emléktáblát avatott Gyulai László kanonok úr és a tokaji hívek. Az emléktábla Stumpf Mátyás életművét, életét hirdeti. A megemlékezésen jelen voltak a hercegkúti rokonok is. Az emléktábla szövege: Főtisztelendő STUMPF MÁTYÁS érseki tanácsos1941-től e templom plébánosa volt. 1945-ben szovjet kényszermunkatáborban halt meg elhurcolt hívei között. Élet 41 évet. Távolban van jeltelen sírja, de emlékét kegyelettel őrzi a Tokaji Róm. Kat. Egyházközség. 1992.

 

Irodalom, források:

[1]   [1] Stumpf Mátyás emléktáblájának a tokai templomban tartott avatási ünnepségén, 1992. február 25-én Gyulai László plébános által elmondott beszéd hangfelvétele

[2]   [2] H. Örkény Ilona: A tarcali káplán sírhantja. MASSZI Kiadó, 2000.

[3]   [3] Szebeni Ilona: Merre van a magyar hazám? …(Kényszermunkán a Szovjetunióban 1944-1949), Széphalom Könyvműhely, 1991

[4]   [4] Dr. Szijj Jolán (szerk.): Hadifoglyok írják - Hadifogolysors a második világháborúban HADTÖRTÉNELMI LEVÉLTÁRI KIADVÁNYOK, Hadifogoly Híradó (HH) 1996/1.

[5]   [5] Várdy Huszár Ágnes: Rabszolgák az Uralnál. ÚjHORIZONT, XXXI. évfolyam, 2003., 6. szám

5 Vissza a lap tetejére


7 Vissza az előző oldalra


Az utolsó frissítés dátuma: 2012. október 30. kedd
©Naár János 2005