<%@ Language=JavaScript %> A hercegkúti Római Katolikus Egyházközség

Hercegkúti Római Katolikus Egyházközség - Naár János honlapján

Adalékok az Egyházközség történetéhez

Írta: Naár János

Megjelent a Hercegkúti Hírek c. folyóiratban

I. rész - Az egyházközség történetének kezdetei » A templom (1788-1844)

II. rész - A templom (1844-1911) 

III. rész - A templom (1911-1912) 

IV. rész - A templom (1913-1957) 

V. rész - A templom (1958-1994) » Oltárok és egyéb liturgikus berendezések, felszerelések (1788-1905) 

VI. rész - Oltárok és egyéb liturgikus berendezések, felszerelések (1906-1994) » Harangok » Orgona 

VII. rész - Iskoláztatás, tanítók, kántorok 

Az ikonra kattintva PDF formátumban nyitható meg a cikk.

I. rész - Az egyházközség történetének kezdetei. A templom (1788-1844)

 

Egyházközségünk és a templom történetével már az „Egy hegyaljai sváb község HERCEGKÚT története” c. könyv egyik fejezete is foglalkozott. Az ebben megjelent adatokat itt nem ismétlem, csak olyan szinten említem, amely a történések megértéséhez szükséges. A cikksorozatnak olyan, eddig nem kutatott dokumentumok képezik a forrását, amelyek a Zempléni Levéltárban és az Egyházközség irattárában megtalálhatók.  A cikksorozatban részletesen feltárom a templom, az oltárok, a templom egyéb berendezései, a harangok és az orgona történetét, valamint tervezem a hitélet és az iskolai oktatás történetének a feldolgozását is. Köszönetet illeti a németországi Erlangenben élő – trautsonfalvi gyökerekkel rendelkező – Andreas Leitner-t és feleségét Helgát, akik a „Telepítvényi szerződés” fordítását végezték.

Az egyházközség történetének kezdetei

Az 1750. május 26-án kelt, a bádeni és württembergi területeken terjesztett felhívás bevezetőjében a betelepítő Trautson János Vilmos herceg a következőt írta: „… Magyarországon fekvő uradalmaink iránti gondoskodásból, az ország hanyatló állapota és hogy jól megművelt területet nyerjenek, adjuk ennek előmutatóját által mindenkinek tudtára, hogy mi a magas szabad sváb kerületből 200 házaspárt pártfogásunkba kívánunk venni a katolikus vallás és a német nép meggyökereztetésére...”. A községbe érkező telepesek – a betelepítő szándékainak megfelelően – valamennyien római katolikus vallásúak voltak. Az idézett dokumentum negyedik pontjában a következő olvasható: „az uradalom sürgősen kieszközli abban a helységben, ahol megtelepíttetnek, a rendszerint való egyházmegyétől egy német lelkipásztor beiktatásának engedélyét és lehetőségét”. Miután megérkezett az első csoport, Dujardin Károly báró, a herceg pataki uradalmának tiszttartója, Trautson János Vilmos tejhatalmú megbízottja szerződést kötött a telepesekkel. Az 1750-ben, Nagyboldogasszony ünnepén (augusztus 15-én) kelt telepítvényi szerződésként vagy alapítólevélként is említhető dokumentumban már nincs szó a hitéleti feltételek biztosításáról. Ennek ellenére az ígéretét a herceg megtartotta. A letelepedés utáni közel negyven évig a hívek közössége a Sáros-Nagy Pataki Egyházközséghez, mint filia tartozott. A pataki jezsuita rendház 1751. évi feljegyzéseiben (Historia Domus) olvasható, hogy „a szomszédos község, Trautsonfalva sváb lakosainak sváb nyelven tartottak istentiszteletet” a pataki jezsuiták. A lelkipásztori feladatokat az említett jezsuiták (1773-ig, a rend feloszlatásáig) és a pataki plébánia papjai (időrendben: Wiser Antal, Wittmann Ádám, Fleckel Vince, Tann József, 1774-től Josef Holl német káplán) látták el mindaddig, amíg önálló egyházközség nem alakult a faluban. Elődeink a falu területének kijelölése után – valószínűleg a lakóházak építésével egyidőben – a Kis-utca keleti végén kis kápolnát építettek, amelyet 1788-ig használtak. A kápolna egykori helye előtt, mint korábban is, ma egy kőfeszület áll.      

A filia egyházi anyakönyvi bejegyzései erre a korszakra a Sárospataki Római Katolikus Egyházközségnél találhatók. Az első keresztelés 1750. október 3-án (Joannes Michael, Josephus Steger és Barbara gyermeke), az első házasságkötés 1750. november 5-én (Josephus Wentzler és Maria Hauserin között), az első halálozási bejegyzés 1750. július 24-én (Joannes Kristoff, 21 éves ifjú) történt. 1751. július 10-én került sor a temető felszentelésére, melyben elsőnek Maria Knechtin-t temették el még ezen a napon.

Vizitáció jegyzőkönyvének címlapja, 1814Az önálló egyházközség alapítását célzó lépéseket a falu közössége már az 1770-es években megtette, az első fellehető dokumentuma 1774-ben kelt. Önálló egyházközségi státuszt 1788. szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén, Szűz Mária születésének emléknapján nyert a korábbi filia. A hívek magukat a Boldogságos Szűz Mária (Beata Maria Virgo) oltalmába ajánlották. Az egyházközség 1808-ig káplánságként (munus capellani) működött a Sáros-Nagy Pataki plébánia felügyelete alatt, majd ettől kezdve önálló plébános vezette a hívek közösségét. Első papja Bossányi Imre helyettes lelkész (capellanus) két évig szolgált, az 1790-1799 közötti időszakban Szathmáry Domonkos mint elődje is Szent Domonkos-rendi szerzetes volt a pap, majd őt követte Linth Jakab világi pap, aki 1808-tól a község plébánosa volt 1826. január 7-én bekövetkezett haláláig.

A káplánsági időszakról (1788-1808) a legtöbb adatot az egyházközség első egyházmegyei vizitációjáról készült 1814. szeptember 17-én kelt – Szabó András a kassai egyházmegye első püspöke által aláírt – határozatból (decretum) ismerhetjük meg. Ennek a címoldala látható az alábbiakban.

A dokumentum szerint ebben a korszakban az egyházközségnek öt fogadalmi ünnepe volt: Szent Sebestyén vértanú (január 20., veszedelem ellen), Szent Ágota mártír (február 5., tűz ellen), Szent József (március 19., boldog halálért), Keresztelő Szent János (június 24.) és Szent Vendel remete (október 20., az állatok megőrzéséért).  

 

A templom (1788-1844)

Az 1780-as évekre a falu lakosságának száma elérte a 420-430 főt, ezért felmerült a község nagyságához méltó, tágas templom építésének szándéka. A királyi engedélyt 1779-ben megkapták, a földesúri pártfogást pedig 1785-ben megszerezték. A templom helyéül kitűzött telek nagysága 507 □-öl volt. A templom eredeti színezett tervrajzai (elölnézet, alaprajz, metszet) a Zempléni Levéltárban Sátoraljaújhelyen megtalálhatók. A terveket – a feltehetőleg olasz származású – Újhelyben élő Bossy Jakab építőmester készítette 1786 decemberében, melynek egyes részei a következőkben megtekinthetők. (Itt jegyzem meg, hogy a cikk elején említett könyv 143-144. oldalán látható tervrajzok nem a mi templomunkról készültek, hanem a – ma szlovák területen lévő Nagytoronya, szlovákul Veľká Tŕňa – templomáról, amelynek a tervezője szintén Bossy Jakab volt. Ő tervezte egy évvel korábban Vitány és Vajdácska templomát is). Kazinczy Ferenc a széphalmi házának építéséről egyik írásában (Széphalom és házi dolgaim), a mesterrel kapcsolatosan 1791-ben a következőt jegyezte le: „Az anyám félt a soha ki nem elégíthető újhelyi Bossi kőmívesmestertől …”. (A ház felépítését nem a mesterre bízták, amit később megbántak.) A megállapítás tehát nem a szakmai felkészültségére, hanem az anyagiasságára vonatkozott.

A templom elölnézeti rajzaA főhomlokzati képet nézve látható, hogy a torony a templomhajó első szakaszára, a karzat fölé épült, s ennek következménye – a ferde tetősíkig felnyúló, párkány tagozattal határolt homlokzati felfalazás – a háromszög alakú orommező. A sekrestye szemből nézve a jobb oldalon kapcsolódik szentélyhez, melynek külső ajtaja nincs (ezt egy másik rajz is alátámasztja).

A főhomlokzat egységes architektúrát mutat.  Az épület sarkainál valamint az ajtótól jobbra és balra kettőzött falpillérek futnak a magas lábazat szintjétől a koronázó párkány magasságáig. Ezeket zárja felül egy vízszintesen futó a falsíkból kiemelkedő szakasz. Ez a motívum ismétlődik a kőkeretes bejárati ajtó és a fölötte lévő szintén kőkeretes ablak párkánya között, továbbá az oldalhomlokzaton és a sekrestye homlokzatán is.

Az alaprajzra tekintve láthatjuk a kórusra felvezető lépcső bal oldali elhelyezkedését, valamint azt, hogy a karzat az első hajószakasz feléig nyúlik, hossza kb. 3,5 méter volt. A karzat alátámasztását a feljárati lépcsőház oldalfala, valamint egy falazott pillér biztosították.

A templomhajóban és a szentélyben a falazat belső oldalán egymással szemben falpillérek épültek, ezeket kötötték össze a téglából épített boltívek.

A templomhajót (hívek befogadására szolgáló teret) a szentélytől diadalív választotta el. A hajó két hajószakaszból állt. A belső tereket ún. csehboltozatok fedték le. Ez a boltozatforma négy oldalon félköríves, falra és boltívre támaszkodó téglából rakott gömbfelület. Általában hosszanti oldalára állítottan építették a téglákat a boltozatba, azonban – figyelembe véve a lefedett felület jelentős nagyságát – a tömege így is jelentős súllyal nehezedett a falakra és a pillérekre.

A tervező a boltozat méretezéséhez nem készített részletes tervet. Valószínűsíthető, hogy német kiadványok előterveit használta, amelyekből ebben a korban bőségesen állt rendelkezésre. Hazánkban sok falusi barokk templom térszerkezete készült a német Bauamt előtervei alapján. Ezen a tervek alapján már az anyagmegrendelés és téglaszállítás pontos számítások alapján, átgondoltan történt.

A templom alaprajzaA szentélyt egy félkör és egy téglalap alaprajzú rész együttesen alkotta, így annak alapterülete jelentős volt. Oldalnézeti és metszeti ábrázolásából tudjuk, hogy ennek a padlószintje egy lépcsőfokkal magasabb volt. Az oltárt épített talapzatra helyezték, előtte kétfokú lépcső állt. A szentélynél a templom szélessége kb. 2 méterrel beszűkült. A falvastagság 90-100 cm volt. A padlóburkolatot valószínűleg faragott kőlapokból rakták.

A boltozat szerkezeti vázlatát mutatja a következő ábra.

A csehboltozat szerkezeti vázlata

A belső tér ornamentikája viszonylag egyszerű, visszafogott volt. Az oldalfalak síkjának egyhangúságát a tagolt falpillérek bontották meg, a pillérek függőleges részének felső szintjén vízszintesen futó stukkó párkányok adták a horizontális díszítését. A simított belső falfelületeket fehérre meszelték, a homlokzatot fövenyes habarccsal tették időtállóvá.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A templom metszeti (profil) képeA templom metszeti képe

Egy szerkezeti rajz szerint – bár a homlokzati kép nem ezt sugallja – a torony fából készült. A toronysisakot valószínűleg lemezzel borították. Sajnos a tetőzet és a torony tervrajza nem maradt fenn, de más Bossy által tervezett templomról ismerhetünk néhányat, ezért feltételezhető, hogy ezekkel közel azonos szerkezetben készült. Későbbi leírásokból tudjuk, hogy a templomépületet zsindelyborítású nyeregtető fedte. (A zsindely 1-2 cm vastag ék keresztmetszetű, fából hasított vagy fűrészelt, a tetőn pikkelyszerű elrendezésben használt hosszúkás tetőfedő elem. Ebben a korban falunkban több épületen is ezt használták fedőanyagként.)

A templom belső méretadatai a következők voltak: hajóhossz 16 m, hajó szélessége 10,4 m, szentélyhossz 10,6 m, szentély szélessége 8 m; a külső falmagasság 7 m, alap és lábazat 4 m.

Hogy pontosan mikor kezdték meg a munkálatokat, nem ismerjük. Annyit biztosan tudunk, hogy az 1780-as években készült – a Hadtörténeti Múzeumban őrzött – I. katonai felmérés során készült térképen (ami egyébként az első olyan ismert térkép, amelyen már Trautsondorf is részletesen ábrázolásra került) a templom még nem szerepel.

 

 

 

 

 

 

 

Rajz a torony lehetséges szerkezetéről

Rajz a torony lehetséges szerkezetéről

A templomépítés anyagi forrásainak döntő részét a Királyi Kamrának kellett biztosítani. Egy 1785. április 15-én kelt okirat szerint 2000 forint folyósítását vállalta a Királyi Kamara. Valószínűleg késett ennek az összegnek az átadása, ezért a falu elöljárói (Michael Braun bíró, Martin Krommer és Joßef Joos hitesek) 1786. október 28-án a közösség nevében beadványt készítettek a megyei bizottságnak, melyben 2000 rajnai értékű forintot kértek a templom felépítéséhez. A helybeliek vállalták a kövek kivágását, – amit a Radvány-völgyben található Nyúl-kúti bányából bányásztak – és ennek beszállítását, továbbá más kézi munkával járultak hozzá az építkezéshez. A beadványt a megyei bizottság méltányolta és erről december 11-én kelt levelében értesítette a falu elöljáróit.

Egy 1787-ben készült, Kossuth Andrásnak, Zemplén vármegye szolgabírájának címzett folyamodványból megismerhetjük a munkák akkori állását is. Ebben leírják, hogy „vagyon már készen 50 hordó mész, 200 hordó föveny, 30 öl (1 öl ~ 1,9 méter) kő, és még 30 öl követ ki fogjunk hordani”. A kérvényben azt tárják a szolgabíró elé, hogy „az mostani szűk időnek miatta semmi képpen ki nem telhet az, hogy az templomnak fel építését szekerekkel és napszámosokkal meg segéttenénk, mert a szegénység (ti. a kérelmező jobbágyok) még tsak minden napi élelmére sem győz magának keresni”. Írják továbbá, hogy több segítség „töllünk tellyességgel ki nem telhet”. Látnunk kell, hogy a használatra kapott jobbágytelekért cserébe különböző módon teljesíthető szolgáltatásokkal tartoztak. A rájuk nehezedő terhek oly súlyosak voltak, hogy a templom felépítéséhez csak az idézett mértékben tudtak hozzájárulni.

Az előbbiek megértéséhez érdemes ide iktatnunk a „Telepítvényi szerződés” jobbágyterheket szabályozó 8. szakaszát. „A három év eltelte után egy egésztelkesnek nem mást, mint évente 3 rajnai gulden (forint) adót és 12 gulden robotváltságot kell teljesítenie, és ennek arányában egy féltelkesnek 8 forintot, a negyedtelkesnek 4 rajnai forintot. A kézműveseknek, akik csak egy udvarban és kertben laknak, évente 2 rajnai forint  és 15 krajcár adót (1 rajnai forint = 60 krajcár) és robotváltságot. Abban az esetben, ha nem tudnának vagy nem akarnának készpénzt adni, egy két fogatos gazda napszámát 30 krajcárral, egy négy ökrös napszámot 1 fl. Rh (rajnai forint), a napi kézi robotot 15 krajcárral számolnak. Az uradalmat illető kilencedet ─ kivéve a belső funduson (háztelken) termesztetteket  ─ minden termésből kötelesek kiadni.”

1776-ban kihalt a Trautson-ház és a sárospataki-regéci uradalom visszaszállt a Kamarára. Az építkezés befejezése tehát a Kamara felelősségi körébe tartozott.

Az előbbiek alapján valószínűsíthető, hogy az építkezést 1787 tavaszán kezdték meg és a munka 1788 nyarán befejeződött. A felépült templomon barokk stílusjegyek figyelhetők meg, szerkezeti megjelenésében – a torony kivételével – hasonlított a jelenlegi formájához. Az új templomot szeptember 8-án Kisboldogasszony tiszteletére szentelték fel.

A templomépületről, annak karbantartásáról, esetleg átalakításáról – az 1814. évi vizitáció jegyzőkönyvén kívül – az egyházi krónikák egészen 1844-ig nem tesznek említést, így a templom első korszakáról jelenleg többet nem ismerünk.

(folytatás következik)

Naár János

II. rész - A templom (1844-1911)


 

Köszönetemet fejezem ki Stumpf Miklósnak, a körzeti földhivatal vezetőjének, az 1800-as években készült trauczonfalvi településtérképek felkutatásáért és rendelkezésre bocsátásáért.

A templom (1844-1911)

Az 1800-as évek első felének derekán a falu lélekszáma elérte a 650-700 főt. A hívek számának jelentős növekedése miatt a templom már kicsinek bizonyult. Talán ennek okán, esetleg a templomépület rossz állapota miatt is döntöttek az átépítésről és ezzel együtt a bővítéséről. A munkálatok a bontással kezdődtek, melynek során lényegében csak a főhomlokzatot és az oldalfalakat hagyták meg. A feljegyzések szerint az átépítés 1844-ben kezdődött és öt évig tartott. A templom előcsarnokában olvasható 1847-es évszám azt jelzi, hogy ekkor került sor a felszentelésre és a használatba vételre, azonban a teljes befejezéshez még két év munkájára volt szükség. Az átépítés tervrajzait eddig még nem találtuk meg, így nem ismerjük sem a tervezőt, sem pedig az építőmestert. A plébánia irattárában csak egy boríték és annak felirata – miszerint ezeket a terveket tartalmazza – igazolja valamikori létezését, de sajnos a boríték üres.

1840. június 24-én nagy jégverés sújtotta az itt élők szántóit, szőlőit és épületeit, melynek a vármegye által összeírt együttes kárértéke meghaladta a 18 ezer forintot. 1845-ben hatalmas tűzvész pusztított a faluban. Ezzel összefüggésben készült az a beadvány, amelyben a falu lakói nevében az elöljárók a vármegyéhez fordultak, kérve az adóterheik enyhítését. Ilyen körülmények között folyt az Isten házának építése, miközben a leégett házakat és csűröket is helyre kellett állítani.

Ebben az időszakban 1845-ig Bellosits János volt a plébános, utána két évig Liptsey György pataki plébános helyettesített, majd 1847-ben Pavliár Károly, 1848-tól 1850-ig Szakszon József helyettes lelkész vezette az egyházközséget. Egy 1899. évi feljegyzésében Páyer Ferenc plébános részvéttel írja egykori elődjéről a következőt: „Bellosits János 1845-ben elhalálozván, nyomorúságos helyzete fölött érzett keserűség és bánkódás következtében szívszélhüdést (hirtelen beállott halál) kapott”. Jól látható tehát, hogy a munkálatok időszaka alatt négy vezetője volt az egyházközségnek, s közülük hárman helyettesítőként látták el e feladatot. Talán ennek is tulajdonítható, hogy az egyházközségi krónikába az átépítéssel kapcsolatban semmiféle bejegyzés nem került ebben az időszakban.

Az építés anyagi forrásait a trautzonfalvi hívek adományai képezték. A hívek felajánlásairól részletes nyilvántartás nem maradt fenn, azonban egy konkrét esetről tudunk. Brogly Miklós plébános negyed-századdal később az egyházközség 1870. évi leltárába „Jegyzék”-et vezetett be a következő szöveggel:

„1827ik év év augusztus 24én elhalt Krámer Agatha (Georgius Miller özvegye, 1766. feburár 7-én Martinus Krammer és Genoveva Hellin gyermekeként keresztelték – NJ) 200 ezüst forintot végrendeletileg oly szándékkal hagyományozott, hogy ezen pénzből a Trautzonfalvai templom részére Szt. Agatha képe szereztessék meg. Ezen tőkepénz Trautzonfalva községi elöljárók által egészen 1844ik évig kezeltetvén az akkori elöljárók szóbeli vallomása szerint a gyümölcsözött kamatokkal együtt 280 ezüst vagyis a jelenlegi pénzláb szerint 294 oszt. (osztrák) értékű forintokra rúgott – mely tőkepénz az akkor újonnan épült templom költségeinek födezésére fordíttatott. Hogy pedig a hagyományozó Istenben boldogult Krámer Agatha vég akaratának az idők kedvezőbb fordultával elégtétessék a község jobbjai – de maga az ájtatos intentis (szándék) is kívánja.” Későbbi leltárakból tudjuk, hogy Krámer Agatha végakarata teljesült, a Szent Ágota–képet megvásárolta az egyházközség, sőt jóval később a templom első boltíve bal oldali szekkójának egyik alakjaként Szent Ágota lett megfestve.

Visszatérve az építkezés forrásaira, a gyűjtésből származó összeg már 1846-ban elfogyott, ezért ebben az évben az egyházközség és a falu elöljárói a Magyar Királyi Helytartó Tanácshoz fordultak segítségért. A helytartó tanács az 1847. január 4-én tartott üléséről a következő feljegyzést írta Zemplén Vármegyének címezve:

„Trautzonfalva helységnek a templom és paplak építésének bevégzésére szükséges segedelmet kérő folyamodványa következtében címzett Uraságoknak meghagyatik: miszerint Trautzonfalva plébániában a templom és paplak felépítésének szüksége kétségtelen lévén, miután erre a Trautzonfalvi hívek vallásos buzgalmunknál fogva már 4000 Váltó Forinton felüli költséget fordítottak, és többre tehetetlen lévén czímzett Uraságtok szólítsák fel az illető Védnök s földes urat Regéczi és S.N.Pataki herczeg Breczenheim Ferdinándot: hogy gyámhatósági jogánál s ezzel járó kötelességénél fogva a Trautzonfalvi templom és paplak már annyira vitt építését a magáéból bevégezni törekedjék.

Kelt, Budán a magyar Királyi Helytartó Tanács ezernyolcszáz negyvenhetedik évi Boldogasszony hó negyedik napján tartott üléséből

Czímzetes Uraságtoknak Jó akarója hivatalos készségűi Gróf P….y Géza, Nyéky Mihály, Markovics József.” A helytartótanács pénzt nem adott és a megyegyűlés hatáskörébe utalta a kérelem orvoslását. Ebből az iratból tudhatjuk meg, hogy 1846 végéig már több mint 4000 forintot fordítottak a templom és a paplak építésére, de a befejezés további forrásokat igényelt. A feljegyzés értelmezése végett tudnunk kell, hogy Brettsenheim Ágost római szentbirodalmi herceg 1806-ban megszerezte a pataki és regéci uradalmat a kincstártól, felcserélve a Bodeni–tó mellett lévő Lindaut e birtokkal. 1823-ban bekövetkezett halála után fia Ferdinánd lett a birtok ura, „a császári és apostoli királyi szent felség kamarása”, akit az 1827. évi XLIII. törvénycikk a haza érdekei előmozditása körül tanusitott kiváló igyekezetökért,….. dij (2000 arany) lefizetése ellenében, törvényes leszármazóikkal együtt az ország kétségbe nem vont fiai közé” Breczenheim Ferdinánd néven felvett, vagyis magyar nemessé fogadott. Visszautalva a feljegyzés tartalmára, számunkra egyetlen lényeges eleme van: felhatalmazza a megyegyűlést arra, hogy szólítsa fel herceg Breczenheim Ferdinánd földesurat és egyben az egyházközség kegyurát (aki az egyházat a szükséges javadalmazással köteles ellátni) a munkálatok befejezéséhez szükséges anyagi áldozat vállalására. Feltételezhetjük, hogy a felszólítás hatására ezt meg is tette. Későbbi feljegyzésekből tudható, hogy a herceg, és 1855-ben bekövetkezett halála után az özvegye (Schwarczemberg Karolina) rendszeresen vásárolt kultikus kellékeket a templom számára. 

A templom és a parókia egy 1866-ban készült falutérképrészleten (Földhivatal, Miskolc)

Falutérkép-részlet, 1866

A térképen jól látható a templom telkének ovális alakja és az utca túloldalán lévő tér (337/2 hrsz. közterület, ma a parókia kertjének része), amit akkor és később is (még 1912-ben is) Templom térnek neveztek. A térképre tekintve látható a templom mai vetülete, s az is megállapítható, hogy a mai tornyot csak később építették.

Mint már korábban jeleztem, az átépítés tervei nem ismertek, azonban 1911-ben – a restaurálás megkezdése előtt – készült egy akkori állapotot rögzítő alap-, keresztmetszeti és hosszmetszeti rajz. Ezeket a rajzokat az egyházközség felkérésére és a Kassai Egyházmegyei Hatóság megbízásából Kontuly Géza építész készítette és Balogh János építész szakvéleményezte. 1847 óta a templom szerkezetét érintő építészeti beavatkozás csak a toronynak a templomtest elé történő építése volt, így azt leszámítva akár az eredeti tervnek is tekinthetők az említett rajzok.

 

A templom alaprajza (1911. évi állapot)

A templom alaprajza (1911. évi állapot)

A fenti alaprajz értelmezésekor figyelembe kell vennünk, hogy az építész később – valószínűleg a tervezés szakaszában – a rajzra egyes tervezett módosítási javaslatait (az új boltozatrendszert) is felvezette. Amennyiben az 1847. évi állapotot szeretnénk rekonstruálni, úgy ezeket a módosításoktól el kell tekintenünk.

A rajzot nézve megállapíthatjuk, hogy már ekkor kialakult a templomtest mai külső képe. Az átépítés előtti 1788-ban kialakult állapothoz képest több lényeges változtatást figyelhetünk meg. A legfontosabb a templomhajó hosszának 16-ról 27 méterre történő bővülése. A szentély hosszúsága 10,6-ről 7,5 méterre csökkent. Összességében a templom mintegy 8 méterrel hosszabb lett. A sekrestye átkerült a minden bizonnyal melegebb és világosabb déli oldalra. A toronyba és a kórusra felvezető csigalépcsőt a bejárat mellett jobboldalon építették meg, baloldalon pedig a szentsír kápolna került kialakításra (ma a Fájdalmas Szűzanya kápolnája), melynek bejárata a szentély irányából nyílott. Az oldalfalak párhuzamos vezetése következtében a hajó és a szentély külső szélessége egységesen azonos lett. Az ablakok száma bővült, különösen meglepő a szentélyt bevilágító három nagyobb és egy kisebb ablak. Az ablakok alsó vonala a fölső párkány fölött – 4,1 méterre a padlószinttől – húzódott, és azok magassága csak 2,2 méter volt.  

A templom hosszmetszete (1911. évi állapot) A templom hosszmetszete (1911. évi állapot)

 

A templom tereinek lefedése boltívekkel és boltozatokkal történt. A boltívek belső falpillérekre nehezedtek. A falpilléreket téglából utólagosan építették az oldalfalakhoz illesztve, tehát azok nem képeztek egytömegű faltestet. A templomhajóban három darab 3 méteres és az ablakok oldalaiban négy 80 centiméter széles pillért építettek, melyek vastagsága 45 cm volt. Ennek következtében a templombelső oldalai meglehetősen tagolttá váltak és szabálytalan térhatás alakult ki. A 60 cm-es vastagságban kiképzett nyomott félkörű boltívek a párkány vonalától indultak. A boltíveket a padlástérben elhelyezett acél boltöv-kapcsokkal stabilizálták. A boltívek közeit téglából rakott dongaboltozattal fedték le.

A dongaboltozat vázlata

A dongaboltozat vázlata

A dongaboltozat félhenger alakú, parabola metszetű térlefedő elem, amely itt a boltívekre nehezedett. Az oldalfalakon azokból kiemelkedő félkörív alakú boltfészkek kerültek kialakításra és innen indították a boltozat felrakását. A szentély boltozata is hasonló renPárkány rajzdszerű volt, amely az alacsonyabb diadalívre, az ezzel azonos méretű belső boltívre és a hátsó falra támaszkodott. A szentély belmagassága 1,5 méterrel alacsonyabb volt, mint a templomhajóé. Az apszisban a padlószintet egy lépcső magasságával megemelték. A templombelsőben egy egyszerűbb alsó és egy díszesebb felső stukkópárkány fut körül az oldalfalakon és pilléreken.

 

A templom főhomlokzatának a képét nem ismerjük, de valószínűleg az nem változott a korábbi állapothoz képest.

A nyeregtető szerkezetét a fenti metszet mutatja. Az 1847. évi állapot annyiban különbözött, hogy a hajó első része fölött magasodott a fából készült torony. A tetőt és a tornyot ekkor is fazsindely fedte.

A templomépület méretei a következő voltak: belső hajóhossz 27 méter, a hajó szélessége 9,9-10,8 méter, szentélyhossz 7,5 méter, a szentély szélessége 9,9 méter, külső falmagasság 8 méter, alap és lábazat 4 m.

A templom keresztmetszete (1911. évi állapot)

A templom keresztmetszete (1911. évi állapot)

A megújított templom tervezője a korábbi barokkal ötvözve a román építészeti stílus elemeit felhasználva alakította ki az architektúrát.

Az 1849-es befejezés utáni húsz évről nincsenek adataink, így joggal feltételezhetjük, hogy átalakítást nem végeztek ebben az időszakban. Az egyházközség 1870. április 1-jén felvett leltárában a templomról a következőt olvashatjuk: „A templom jó anyagból épült, falai egészek, homlokzata igazítandó. A boltozaton repedések mutatkoznak. A falak kívül belül simák, bemeszelvék. A fazsindelyes tető újítást igényel. Kőtalapzata jó állapotban van. A sekrestye elég tágas és jó száraz. Az ajtók erősek és jó zárral ellátvák. Az ablakok egészek, drót róstal védvék – két kisebb szintúgy drót róstal – három a chóruson róst nélkül.” A leírásból megtudhatjuk, hogy a homlokzat és a tető felújításra szorul, valamint a boltozaton megjelentek az első repedések. 

Nyolc évvel később, 1878-ban a fatornyot lebontották és a hívek költségén kőtornyot építtettek. A torony a templomtest elé épült, amelynek sarkait – hasonlóan a főhomlokzatéhoz – a lábazattól a sisakig enyhe kiugrású, széles lizéna (falsáv) tagolja. A torony sarkain kváderezést alkalmaztak, vagyis szögletes kőutánzatú, fugamélyedésekkel ellátott vakolást végeztek. A kellemes fény-árnyékhatást keltő kettős – egyik részében íves – koronázó és a harangház vonalában lévő párkány a torony oldalfalain is körbefut. A szép ívelésű alsó és felső órapárkány szintén hangsúlyos. A torony falvastagsága 90 cm-ről indult, fölfelé haladva szakaszosan csökkenő. Ekkor került kibontásra a karzat magasságában a homlokzat. A harangház három harang számára volt kialakítva. A haranglábat a rezonancia tompítása végett gerendázatra építették és tölgyfából készült. A templom jelenlegi bejárati ajtaja is ekkor készült, amelyet szépen faragot kőkeret vesz körül. A karzat magasságában egy gótikus rózsaablakot utánzó, szépen osztott kör alakú ablak került beépítésre, melynek keretdíszítése egyszerű, de nagyon hatásos. A harangház alatti szinten egy kevésbé díszes fektetett ovális ablakot helyeztek el, fölötte pedig három, a bejárati ajtó formáját és méreteit utánzó farácsos ablakot láthatunk. Ezek fölött boltívet utánzó felületkiképzést alkalmaztak.

1881-ben – Somsák Elek plébánossága alatt –szükségessé vált a templom kifestése. A munkálatok költségét „a lelkész és a nép adakozása folytán” teremtették elő. Ekkor kapott a homlokzat csontszínű festést, míg a belső tereket fehérre meszelték.

Kolbay Gergely plébános idejében, 1885-ben elbontásra került a régi és elkészült az új „csinos léckerítés” az egész templom körül. A sekrestye megrongálódott tetőzetét és a kívül-belül repedezett falazatát 1887-ben kijavították.

Schlögl József plébános 1897-ben a következőt jegyezte be a krónikába: „a templomboltozaton veszedelmes repedések mutatkoznak”. Pénzhiány miatt azonban csak az orgona és a bejárat felett fenyegető repedések kerültek kijavításra. A repedéseket kiékelték és cementes habarccsal kitöltötték. Még ebben az évben lett újból zsindelyezve a templomnak „nagyon régi” teteje. A munkálatok során felhasználtak 53000 darab „príma” zsindelyt.

1899-ben újabb nagyobb munkálatokba kezdtek. A szentély és a templomhajó a szabad tereken  keramitburkolatot, a padok alatt fehér kőlapburkolatot kapott. Ugyanakkor a sekrestye is keramit burkolattal lett ellátva és a szabadba ajtót nyitottak, ugyanis eddig csak a szentély felől volt bejárata. A sekrestyét így minősítette a plébános: „.. elég tágas, rendes. Mindkét ajtaja jó karban”. Ebben az évben került sor a karzat hosszirányú, mintegy 1,5 méteres kibővítésére. Ma is jól látszanak az ekkor beépített díszítés nélküli támasztó vasoszlopok. A kórus bővítésével egyidejűleg az orgona is fel lett újítva és előrébb, a mai helyére lett helyezve.

A súlyos boltozat terhe alatt a roskadni kezdő falak gyökeres renoválást tettek szükségessé. Ezekre a munkálatokra 1912-ben került sor.

(folytatás következik) 

Naár János

III. rész - A templom (1911-1912)

 

Páyer Ferenc plébános gondosságának köszönhetően a templom 1912-ben végzett renoválásával kapcsolatos összes dokumentum dossziéba kötve a plébánia padlásán fennmaradt, így ennek minden fontosabb részlete megismerhető vált számunkra.

 A templom (1911-1912)

Az 1900-as évek elejére a templom boltozata olyan mértékű romlást szenvedett, hogy az a laikus számára is jól érzékelhető volt. Páyer Ferenc esperes-plébános  1910-ben ezt jelezte a Kassai Egyházmegyei Hatóságnál. Ennek következményeként az egyház-megyei műszaki iroda felkérésére Kontuly Géza és Balogh János építészek a szükséges felmérések után elkészítették a szakvéleményüket a templom állapotáról, és felvázolták a helyreállítás javasolt megoldásait is. Az 1911. január 25-én kelt szakvélemény legfontosabb megállapításai a következők: ...”a boltrendszer tökéletlen szerkezeti kivitele a templomot összeomlással fenyegeti. A templom boltozat összes boltívein a záradékoknál jelentékeny 3-5 mm széles keresztirányú szétválások, az oldalfalakon a vállmagasság mentén a fal egész hosszában vízszintes repedések, boltmezőkön keresztül kasul haladó szakadékok láthatók. E nagy mérvű elváltozások a szerkezetek egész vastagságán áthaladva nagyon komoly jellegűek. .. a jelenlegi téglaboltozatrendszer fönn nem tartható, mert a 9,90 m fesztávolságú boltöveknek a mostani 1,35 m vastag ellenfal elégtelen… A boltövek nyomott félkörű kiképzéssel bírnak, ennek következtében a boltnyomás erővonala az ellenfal keresztmetszeti területéből kiesik. … Jelenleg az építményt csakis a nagy számban alkalmazott boltövkapcsok tartják össze. … tartani lehet attól, hogy ha egyike vagy másika meglazul, oly bomlást idézhet elő, hogy a katasztrófa beáll.  Javaslom, hogy a jelenlegi téglaboltozat a boltövekkel egyetemben teljesen elbontassék, s helyébe rabitz boltozat készüljön, ezzel a jelenlegi veszélyes állapot megszűnik, a templomfalak tehermentesíttetnek, a templom térhatását is előnyösen meg lehet változtatni a rajzban jelölt két keresztboltozat kiképzésével, úgyszintén a szentély rész is szabályosabb boltozást kaphatna.…. Kívánatos volna a templom födelének tűzbiztos új lefödése, hogy egyrészt az újonnan készült rabitz boltozat, másrészt a jó karban lévő födélszerkezet átázástól és megrongálástól megóvassék.” A szakértők a munkálatok időigényét 7-8 hétre becsülték.

A fenti szakvélemény alapján a műszaki iroda a következő határozatot hozta: „A hercegkúti templom állapota a vizsgálatot tartó építészek jelentései szerint oly veszedelmes, hogy a templom közigazgatási úton való bezáratását – vagy Egyházmegyei Hatósági rendelettel való bezáratását kell véleményeznem, s lehetőleg azonnal.”

Az egyháztanács az 1911. július hó 13-án megtartott ülésen ismerte meg a súlyos megállapításokat megfogalmazó szakértői véleményt és határozatot. Ekkor került sor a Kassai Egyházmegyei Hatóság leiratának ismertetésére is, melyben a „közveszélyes állapot” megszüntetését szorgalmazta, és egyben felhívta a figyelmét a testületnek, hogy forduljon a kegyurához a helyreállítási munkálatok elrendelése iránt. Kérte továbbá nyilatkozni az egyházközséget arról, hogy a köteles kézi- és fuvarmunkán felül mit hajlandó még magára vállalni. Ekkor született döntés a helyreállítási munkálatok elvégzéséről és arról is, hogy az egyházközség tagjai páronként 20 korona pénzbeli hozzájárulást fizetnek majd. Egyháztanácsi jegyzőkönyv aláírási része, 1911A Braun Ágoston által vezetett jegyzőkönyvnek az aláírási része látható jobbra, s ebből megismerhetjük az iskolaszék-egyháztanács akkori összetételét is.

1912. év elején Naár József és Majer József lemondtak egyháztanácsi tagságukról, és helyükre Hoffmann József VIik és Götz Miklós lépett. Az újonnan alakult testület 1912. február 2-án tartott gyűléséről készült jegyzőkönyv kivonata a következő:

Az egyházmegyei műszaki iroda által készített költségvetés főösszege 14 ezer korona, melynek fedezete a következő:  a hívek páronkénti hozzájárulása összesen 6 ezer korona, a templomi kegyes alapoknál (itt fektette be az egyházközség a megtakarított pénzét − NJ) elhelyezett 2 ezer koronányi tőke, a fogyasztási szövetkezet 500 és a plébános 200 koronányi adománya, a hiányzó 5 300 koronát pedig a kegyúrtól kérelmezik. A kegyúrhoz még előző év augusztusában fordultak kérelemmel, de arra „fájdalom, válasz nem érkezett”. Páyer Ferenc plébános bejelentette, hogy a szakértők a tető felújítását is szükségesnek ítélték, ami a költségvetést 4 ezer koronával megnöveli, azaz összesen 18 ezer korona a renoválás várható összes költsége. Véleménye szerint a kegyúrtól aligha várhat az egyházközség anyagi támogatást, ezért felvetette, hogy a falu népe „a jutalmazó Istenbe vetett bizalommal vegye magára” a templom felújításának terhét. Javasolta, hogy páronként 76 koronával adóztassa meg magát az egyházközség, és a kegyes alapból 2500 korona tőkét vonjanak ki. Javasolta továbbá, hogy a kivitelező vállalkozóval részletfizetésben állapodjanak meg, és a fizetésre a munka megkezdésekor, aratás után és a szüretet követően kerüljön sor. Ezekkel a módosításokkal a szükséges fedezet biztosítható lenne. A testület hangsúlyozta – bár fájdalmasan érinti az egyházközséget, hogy szüksége idején a kegyurától magára hagyattatik – a javaslatokat egyhangúlag elfogadta.

A döntés nyomán március 24-én elkészült a költségek kivetési jegyzéke, amely név szerint tartalmazta az adóként megállapított összeget. A jegyzéket a másnapra összehívott hitközségi gyűlésen a plébános ismertette, aztán a községházán két hétre közszemlére kitették. Azért, hogy érzékeljük azt az áldozatot, amelyet az elődök magukra vállaltak, tudnunk kell, hogy ebben az időben egy tíz órás férfi napszámbér 1,5 egy női 1 korona volt. Az április 8-án tartott ülésen a testület a kivetett összeg leszállítását kérő öt kérelmet méltányosan értékelte. Az így véglegesített ívet felterjesztették Dr. Fischer-Colbrie Ágost kassai püspökhöz, aki azt április 28-án jóváhagyta, és felkérte Hoffmann Mátyás világi elnököt és egyben községi bírót, hogy a kivetés behajtását régi szokás szerint foganatosítsa.

A restaurálás terveit a műszaki iroda felkérésére Kontuly Géza építész készítette 320 korona ellenében. Ennek három részlete látható a következőkben.

A templom alaprajza (1912. évi felújítás)

A templom alaprajza (1912. évi felújítás)

 

A templom hosszmetszete (1912. évi felújítás)

A templom hosszmetszete (1912. évi felújítás)

A terveket az államépítészeti hivatal jóváhagyta, a közigazgatási hatóság az előzetes építési engedélyt megadta. Később majd láthatjuk, hogy a kivitelezés során néhány ponton eltértek a tervektől. A tervező elkészítette az árazatlan költségvetést (az anyag-szükségletet valamint a munkaműveletek mennyiségét felsoroló táblázatos kimutatást) is.

A templom keresztmetszete (1912. évi felújítás)

A templom keresztmetszete (1912. évi felújítás)

Az egyházközség még márciusban versenytárgyalási hirdetményt tett közzé a Felsővidéki Újságban és az Felsőmagyarországi Hírlapban. A versenytárgyalást április 14-én délután 4 órára tűzték ki. A szerződés megkötéséhez, a munkálatok ellenőrzéséhez és átvételéhez az Állami Építészeti Hivatal Czakó Ignácz főmérnököt küldte ki. A felhívásra egy kassai és három sárospataki vállalkozó tett árajánlatot. A képviselő testület a főmérnökkel együtt értékelte az ajánlatokat, és mint legkedvezőbbet, Spekál Ferenc és Farkas Ferenc sárospataki társvállalkozók 17185 koronás ajánlatát fogadta el, velük a kivitelezői szerződést megkötötte.

A renoválás megkezdése előtt az orgonának egy részét leszerelték, a megmaradó részt – megvédendő a portól és rongálódástól – lefedték. Az oltárokat, padokat szétszedték, a többi berendezést is elszállították, és elraktározták az iskola (ma polgármesteri hivatal) épületében. Az elődök gondosságát jelzi, hogy az átszállított tárgyakra tűz ellen biztosítást kötöttek az Adriai Biztosító Társulatnál.

Miután a Sárospataki Járás főszolgabírája május 2-án a templom renoválására a hatósági engedélyt megadta, a munkálatok elkezdődtek. Elsőként a tetőzetet bontották le, melynek újra felhasználható anyagait a Templom téren helyezték el. Ennek során – mivel a régi gerendák falba építve lettek elhelyezve – a körítő falazatból 40 cm lebontásra került. Ezt követően aláállványozták a templomhajót és a szentélyt, majd lebontották a téglából készült dongaboltozatokat és az öt keskeny boltívet azok falpilléreivel együtt. Lefaragták a régi boltozat fészkeit és a belső falfelületet a bontások helyén simára vakolták. A templomhajó belső oldalfalainak a korábbi erős tagoltsága így megszűnt. A három széles boltívet – ellentétben a korábbi javaslattal – érintetlenül hagyták, s ezek a mai napig hibátlanul betöltik funkciójukat.

A román keresztboltozat vázlataA bontást követően a templomhajó lefedésére megépítették a két gipszrabic rendszerű keresztboltozatot, a szentélyben pedig a félkör alakú ötszegmensű szintén rabic rendszerű boltozatot. A román keresztboltozat vázlatát a mellékelt ábra mutatja, amelyen jól látható, hogy ez a boltozatforma két dongaboltozat át-hatásából (metszéséből) keletkezett. A boltozat alátámasztását az oldal-falak és két boltív adta. Az egész felületet (312 vetület m2-t) alázsaluzták, majd erre ívesen hajlított, a teherhordó elemekről induló 0,5 cm vastagságú huzalokat helyeztek, s ezekre 2 cm-es nyílású 1-2 mm átmérőjű drótból készült hálót fektettek. Miután ezeket bizonyos sűrűségben összekötözték, elkészült a boltozat vázszerkezete. Ezt a vázszerkezetet szőrrel kevert gipsz-homok-salak habarccsal felülről rétegesen bekenték. Megszilárdulása után a zsaluzatot elbontották, majd a boltozatot alulról simára vakolták, végül elkészítették a boltívek szélein futó övszegélyeket és a boltozat stukkó bordáit. A templomhajó első boltozatának közepén kör alakú szellőzőnyílás került kialakításra.  

 

A templomhajó egyik boltozatának mai fotója

A templomhajó boltozatának mai fotója

A szentély boltozatának mai fotója

A szentély boltozatának mai fotója

 

A boltozat vastagsága 8-10 cm lett, a számított áltagos terhelhetősége 150-200 kg/vetület m2. A boltozat elkészülte után a körítő falazatra 40 cm-t ráépítettek. A tervtől eltérően a főoltár mögötti és a sekrestye oldali ablaknyílást befalazták, ugyanakkor az orgonafújtató helyiségére kör alakú ablaknyílást vágtak.  A tervező javaslatára a templom megmaradó öt nagyobb ablakának világító felületét megnövelték úgy, hogy a párkány 1,4 méterrel lejjebb került, vagyis az ablaknyílások magasságát bővítették. Ennek következményeként a régi ablakokat ki kellett cserélni. A régi rozsdás rostélyokat leszerelték, újjal nem pótolták. Ekkor készültek 318 korona költséggel a fémkeretes ablakok Lepter János Vasszerkezet és Lakatosáruk Gyárában Budapesten. Beépítésre került öt darab Köpplinger rendszerű idomvas-ablak félköríves záradékkal (kettő szellőzőszárnnyal), négy darab kör alakú oromablak és egy fekvő felülvilágító ablak a toronyra.

A kórusra és a toronyba felvezető fából készült csigalépcsőt helyreigazították, a falszegélyek mentén abroncsvasakkal egymáshoz rögzítették a lépcsőfokokat. A feljáróban a vakolatot megújították. A templom-belsőben ezt követően kijavították a felületi hibákat és pótolták a vakolatot a bontott részeken, az elbontott pillérek helyére a padlózaton keramit lapokat helyeztek, majd fehérre meszelték az egész falfelületet.

A következő fázisban a tetőzet megépítésére került sor, melynek tervét Zombory János építész készítette. Az álló fedélszék talpgerendázatra készült, kötő, váltó és feszítő gerendákkal, ezekre kerültek a kakasülővel összefogott szarufák. Az építés során felhasználták a régi tetőzet használható elemit is. Kizárólag fűrészelt fenyőfa anyagok kerültek beépítésre. A padlástér nem volt használatra szánva, ezért a kötőgerendákra fektetett egy sor palló biztosította a későbbi javítási munkálatok számára a mozgást a tetőtérben. Az 576 m2-es tetőt 1,8 mm vastag horganyzott bádoglemezzel fedték, és ekkor készült az esőcsatorna is. A lemezfelületet olajfestékkel kétszer lefestették.  A lemezek festetlen alsó oldala ma is teljesen ép, egyetlen rozsdafolt sem látható rajta. Ez a tetőzet – a mindig időben elvégzett korrózió-védelemmel – a mai napig hibátlanul megfelel funkciójának. Ekkor került a torony sisakjára is bádoglemez a korábbi zsindely helyett, melynek az eredeti formáján nem változtattak. Ezt követően a sekrestye zsindelyborítását is lebontották, és a tetőzet kijavítása után ezt is lemezzel fedték le.

A belső munkálatok végeztével és a tető megépítése után körbeállványozták az egész templomot, majd a falon mutatkozó repedéseket feltárás után portlandcementes habarccsal kitöltötték, és a sérült vakolatrészeket eltávolították. A falakat kívülről új viharálló meszes és cementes habarccsal és kétrétegű csontszínű festéssel megújították. Ekkor került a torony és az oromzati rész párkányaira bádoglemez borítás.

A renoválás utolsó fázisában a szentélyt elválasztó díszes kovácsoltvas áldoztató rács lett beépítve a betonlépcsőbe. Még ebben az évben készült a míves belső kovácsoltvas rácsajtó, amely a fából készült masszív külső ajtóval együtt teljes védelmet biztosított az illetéktelen behatolók ellen. A kovácsoltvas munkák alkotójáról és költségéről az iratok nem tartalmaznak adatot.

A renoválási munkálatok alig öt hónap után befejeződtek. A műszaki átadás szeptember 29-én történt és az erről készült „Felülvizsgálati jegyzőkönyv”-ből két fontosabb megállapítást érdemes megismernünk: „... úgy anyag, mint munka tekintetében a műszaki igényeket kielégítő módon, kellő gondossággal és csínnal lettek végrehajtva. ... a vállalkozók a bádogos munkákért 1 évi, a többi munkáért pedig 2 évi jótállással tartoznak …”

Ekkor készültek a ma is használatban lévő padok (28 a hajóban, 1 db a szentélyben) vörösfenyőből, natúr beeresztve és díszesen szegve. Készítője az újhelyi Rollny Adolf műasztalos volt. Az augusztusban megrendelt padok felét karácsonyra, a másik felét következő év húsvétjára leszállította. Az összköltség 2400 korona volt.

Az elvégzett munkálatok eredményeként a templom statikai szempontból stabillá vált, belsőleg és külsőleg megújult. Épület szerkezeti szempontból döntően ma is ezt a képet mutatja. Az akkori és a jelenlegi szerkezetben mindössze a szentsír kápolna mutat eltérést.

(folytatás következik)

Naár János

IV. rész - A templom (1913-1957)

 

Hálával tartozunk Rostás László építésznek – a Gombos-hegyi Kálvária tervezőjének – azért, mert a templomunk festési tervét, amely egy véletlen folytán a nyár folyamán került a birtokába, rendelkezésünkre bocsátotta.

A templom (1913-1957)

1922. május 8-án Páter Uzdóczy Zadravecz István tárbori püspök megáldotta az I. világháború áldozatainak emléktábláját; és két, a háború miatt elvitt harangok pótlására új harang (középső és nagy) került megszentelésre.

1923-ban került sor a templom- és plébániakerítés renoválására 12 ezer korona költséggel.

Az 1912-ben teljesen restaurált templomépület falai már az 1920-as években tovább repedeztek, a padlóburkolat felpúposodott, az ajtók elferdültek, a torony 5½°-kal elhajlott, a vakolat lemállott, ezért új restaurálásra volt szükség. Mindezen kényszerítő körülmények hatására a helyreállítási munkálatokat 1931-ben megkezdték.

A templom enyhén lejtős terültre épült, annak alapjait rendszerint víz lepte el, melynek következtében a vizes falak megsüllyedtek, megrepedeztek. A vizesedés megakadályozása végett az alapnál mélyebbre ásott – helyenként az 5 méter mélységet is elérő – lejtős árokkal vették körül a templomot, az árokban kemény andezit kőből csatornát építettek. Ez a csatorna a templom két oldala mellett vezette le a talajvizet az épület környezetéből. Az oldalfalak tövében mindkét oldalon két-két aknát építettek. Ezekben kísérhették figyelemmel a talajvízszint magasságát. A munkát teljes egészében a hitközség adta, vagyis „falumunkán lett elvégezve”.

Ezt követte a víztelenített épület repedéseinek kiékelése cementtel, a falkövek megerősítése, a külső vakolat teljes pótlása festett kőporos cementhabarccsal. Ekkor került sor két új sekrestyeajtó és két ablak beállítására. A belső munkák közé tartozott a padlóburkolat kijavítása, amelynek nyomait az eredetitől eltérő mintázatú lapok jelezték. Ezzel párhuzamosan került sor a templombelső díszítőfestésére, ugyanis korábban minden falfelület egységesen csontszínű volt. Ekkor még nem készültek falfestmények, de díszítőkeretekkel, egyszerű díszítőelemekkel és színelválasztással tagolták a nagy falfelületeket, a stukkódíszeket fehérre festéssel emelték ki.  A kőműves munkákat Árva Pál műépítész, a festést Maasz Henrik miskolci festő vezette. Az asztalos munkát Adamcsik, az ácsmunkát Matisz mester végezte. A renoválás összköltsége 6075 pengő volt, melyhez báró Waldbott Kelemen kegyúr 2000 pengővel, a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter 3000 pengővel járult hozzá, a fennmaradó 1075 pengőt az egyházközség fedezte.

A templombelső tekinthető meg az alábbi 1940-es években készült képen.


 

Az 1930-as évek elején kivágták a templomút két oldalán álló akácfákat és helyükre a jobb oldalon hat, a bal oldalon három diófát ültettek. Az 1930-as évek végén a következőt jegyezte be Sztrisovszky Mihály plébános a krónikába: „A festés azonban nem maradt meg sokáig tisztán, mert a por-korom a rabitztetős templomban keletkező párás levegővel lecsapódott. Ennek kikerülése végett lett nagy két levegő – azaz szellőztető – kémény kiépítve, de a tapasztalat szerint mindig nem elegendő.

A sekrestye ablaka betörés ellen vasráccsal lett felszerelve 1938-ban. A templom gyorsan romló fakerítésének kiadásait az egyházközség már nem győzte fedezni, ezért 1939-ben a templom fakerítése helyett kőkerítést építettek. Egy évvel korábban készült el az iskola kerítése.

Az iskola és a templom előtt megépített kő- és vaskerítés 2313 pengővel, a templomot oldalról és hátulról övező faragott kőből rakott kerítés 1348 pengős költséggel terhelte az egyházközség kasszáját. A kerítésépítések kiadásaihoz hozzájárulásként báró Waldbott Kelemen kegyúr 962 pengőt adományozott.

1950 augusztusában az egyházközség engedélyeztetésre benyújtotta a templom elektromos világítási tervét. Karácsonyra elkészült a templom villanyvilágítási berendezése (sekrestye, a főoltáron 6 db „gyertyalámpa”, falikar a 14 stációkép alatt, egy csillár, kórus világítás az orgona fölött). Így a faluban a templom volt az első, ahol a villany kigyulladt. A munkákat Szendrei Pál sárospataki iparigazolvánnyal rendelkező villanyszerelő végezte az akkor beszerezhető legjobb anyagok felhasználásával, 3930 Ft-ért. Ennek részbeni fedezetére a pénztáros, Stumpf János lakásán 2000 Ft-ot gyűjtöttek össze a hívektől a munkálatokkal egy időben. Ebben az évben sor került a sekrestye renoválására is. Kijavították az új harangok elhelyezése óta még ki nem javított tornyot és az esőcsatornát. Az említett munkálatokban közreműködött Stumpf András kovácsmester is, aki nem fogadott el ezért díjazást.

1951-ben tovább folytatták a villanyszerelést: a petróleum mécses helyett beszerelték az elektromos örökmécsest, Stumpf Mihály gondnok költségén a főoltár képe körül égőket szereltek, egy-egy tejbúrás égő került az áldozató rács két szélére, a Jézus Szíve oltár alá helyezett szentsír villanyvilágítást kapott, villanyt szereltek Götz (Kerchner) István költségén a Szent József-szobor két oldalára, 2×3 karosat, és a Szent Antal-szoborhoz két falikart. Fényes világítást kapott a két mellékoltár: a Jézus Szíve oltár gyertyatartóját Stumpf János pénztárnok, a szobrok világítását idős Espák Márton és Götz (Espák) Bálint költségén szerelték. A Lurdesi Szűz Mária oltár gyertyatartóit Leinter Ferencné, a szobor világítását Stumpf (Hoffmann) Flórián vásárolta és szereltette fel. A Fájdalmas Szűz fülkéjének villanyszerelési költségét a Jézus Szíve Társulat adta össze. December végére Matisz Bálint asztalos mester keze nyomán elkészült a főoltár stílusával összhangban álló gyóntatószék, amelynek anyagát az az eperfa adta, amelyet a parókia utcai frontján vágtak ki.

1952. február 24-én, farsang vasárnap gyűjtést tartottak a templomtető mázolásának költségeire. 5306 forint gyűlt össze. Három pályázó közül a kivitelezést a sárospataki Dési Géza végezte, aki nem csak a festést végezte el, hanem a villámhárítót is felszerelte a toronyra és a tetőgerincre. A munkát, melynek költségek 9763 forint volt, június 7-én fejezte be.

Az egyháztanács 1955. szeptember 14-i ülésén Kovács József plébános felvetette a templom belső festésének elodázhatatlan szükségességét és a karzat területének nagyobbítását. Két indokot említett a festéssel kapcsolatban: „a sok viaszgyertyától a falak nagyon füstösek”, „a villanyszerelés során a régi festés elrongálódott”. A munkálatok anyagi forrásának előteremtéséhez „borgyűjtést” javasolt abban az esetben, ha a szüret kedvező lenne. A testület ezek után terveket készíttetett Petrasovszky Emánuel festőművésszel, és tőle, valamint Teszenyi Jenő festő mestertől árajánlatot kért. Többszöri egyeztetés után a művészi munkákra 30 ezer forintban, a díszítő festésre, valamint a nyílászárók mázolására 32 ezer forintban állapodtak meg. A nagyságrend érzékeltetése végett jegyzem meg, hogy az összköltség az egyházközség 6 évi költségvetésének megfelelő összeget jelent. A munkálatok 1956 nyarán elkezdődtek. A szekkókat Petrasovszky Emánuel (Manó) és testvére, Leó festették, a falakat Teszenyi Jenő és István festette. A művészek a falképekkel 1957-re készültek el. Az állványozást a hívek társadalmi munkában végezték.

Petrasovszky Emánuel festőművész Zemplén megyében, Vílághon (ma Szlovákiában van) született 1902. január 11-én. Édesapja eperjesi egyházmegyés görög katolikus kanonok, irodalmár és tanár volt. A gimnáziumot Eperjesen és Sátoraljaújhelyen végezte. Érettségi után a budapesti Képzőművészeti Főiskolán és Olaszországban folytatott tanulmányokat. Mélységesen hívő, imádságos lelkű művész volt, aki azt vallotta, hogy csak hívő művész képes vallási műalkotást létrehozni. „A vallástalan, de egyházművészettel foglalkozni akaró modern művészt csak béresnek nevezhetnénk …” (A bizánci képírás mai szemmel, Keleti Egyház, 1937. 175. o.) Ebben a tanulmányában írta: „Őrizzük, ápoljuk, műveljük tehát értékeinket. Lépjünk fel az igazságos önbecsülés, a nagyrahivatottság tudatának fokára, világosabban: becsüljük meg magunkat, hogy mások is megbecsülhessenek.”. A bizánci művészet rajongója volt. Lotz Károly és Székely Bertalan szellemében számos templomi falképet festett, így a vencsellői, sátoralja-újhelyi, debreceni (Szent Anna), fűzéri (rk.), rudabányai, máriapócsi, miskolci Búza téri (gk.), bodrogkeresztúri és a nyírturai templomban. Oltárképeket festett a sárospataki, a végardói, a nyíregyházi, a budapesti Rózsák téri és erzsébetvárosi, a nyírbátori és az alsóregmeci gk. templomban. Sátoraljaújhelyen hunyt el 1976. október 10-én. Az alábbiakban a templomunk festési terve, valamint annak egy kinagyított részlete látható. Ezen kívül minden egyes falképről készült mérethálós grafit vázlat is, amelyekből szintén bemutatunk egyet.


 

(folytatjuk)

Naár János

 

V. rész - A templom (1958-1994) Oltárok és egyéb liturgikus berendezések, felszerelések (1788-1905)

A templom (1958-1994)

A templom 1957-re elkészült belső művészi és díszítőfestése jelentős anyagi áldozatot kívánt az egyházközségtől, ezért jelentősebb felújításra csak a hatvanas években gondolhattak.

1963-ban Stumpf János egyházgondok javaslatára tervbe vétetett és megtörtént a templom rozsdásodásnak indult tetőlemezének az átfestése. 1965-ben a képviselő- testület döntése nyomán megépítették a templomúton a felvezető járdát és két oldalán a kővel kirakott vízelvezető árkokat. Ez a döntés eredményezte az első konfliktust Kovács József plébános és az egyházközségi testület között. A plébános ugyanis a forrásokat a plébániakorszerűsítésre szerette volna fordítani. A következménye: a 12 éve regnáló testület csaknem egyöntetű lemondása, és egy év múltával a plébános távozása lett.

1967 február elsejétől Isky István plébános úr vette át az egyházközség vezetését. 1970-ben a plébános javaslatára a padok alatti rész deszkapadlózatot kapott. Az előző kőpadlózatban – amely az 1844-49. évi felújításkor készült – mélyedések keletkeztek, ami miatt balesetveszélyessé vált, továbbá a téli időszakban hidegnek bizonyult. A padok ülőfelületét ezzel egyidejűleg látták el habszivaccsal bélelt párnákkal. Ekkor kapott fa borítást a torony harangozófülkéjének a padlózata is.

A sekrestye falain a hasadások egyre nagyobbak lettek, a vakolat folyton pergett, ezért 1975-ben ennek renoválása lett beiktatva. A falak kijavítása és a festés után néhány bútort újra cseréltek.

1976-ban Bocsor László plébános ösztönzésére került kialakításra és berendezésre a szentélyben az új liturgikus tér. Ekkor bontották el az 1912-ben készült áldoztató rácsot. Az elektromos hálózat néhány szakaszát felújították és reflektorokat szereltek fel a szentély megvilágítására. A villanyszerelési munkálatokat Naár József és Naár Pál végezték nagy szakértelemmel, és az ilyen jellegű munkákra a későbbiekben is ők kaptak megbízást az egyházközségtől. Sokszor csak az anyagköltséget számították fel, a munkájukat felajánlásként végezték.

1978-ban vásároltak – két vasárnapi gyűjtésből – a gyermek részére székeket.

Az 1979-83 közötti időszakban Besenyődi András egyházgondnok szervezte a közösségi munkákat. 1979-ben külföldi segítséggel sor került a templom fűtését szolgáló olajtüzelésű kazán beszerzésére és beszerelésére. A fűtéssel összefüggésben szükségessé vált a templom szimpla ablakainak megkettőzése, amivel két év múlva készültek el.

1981. augusztus 23-án a képviselőtestület rendkívüli ülésén született döntés a templom és a plébánia külső tatarozásáról, az ezzel kapcsolatos segélykérelmekről, amelyek benyújtásra kerültek a Főegyházmegyei Hatóság közvetítésével az Europäischen Hilfsfonds segélyszervezethez. A költségvetést Vinkler József építész készítette, melynek főösszege 724 ezer Ft-ra rúgott (ebből a templom 585 ezer Ft, a plébániára 139 ezer Ft). A saját erő igény 300 ezer Ft volt, a többit támogatásként igényelte az egyházközség. A saját forrást célgyűjtésből biztosították, az adományt páronként 1200 Ft-ban határozta meg a testület. A kért támogatást az egyházközség számára a segélyszervezet megítélte. A templom külső tatarozását 1982 májusában a kiválasztott kivitelező megkezdte, és a búcsúra az összes munkálatot befejezte.

Az 1983-89 közötti időszakban Ulimájer Antal látta el az egyházgondnoki feladatokat. 1986-ban végezték társadalmi munka bevonásával a templom kőkerítésének szükségessé vált javítását. 1987-ben ismét szükségessé vált a templom és a plébánia tetőlemezének a festése, amely az év legnagyobb volumenű munkája volt. A torony mázolása előtt a festők a sisakban kicserélték az elkorhadt gerendákat.

1989-92 között Hoffmann János volt az egyházközség gondnoka. 1989-ben időszerűvé vált a harangok és haranglábak műszaki felülvizsgálata. Ennek eredményeként vált bizonyossá, hogy az állványzat szerkezete jelentősen korrodálódott, emiatt nem felel meg a biztonsági követelményeknek. Ezt követően azonnal új, erős állványzat készült. A harangok ekkor kerültek a toronyablakok felső harmadának magasságába, szolgálva ezzel a jobban terjedő és szebb hangzást.

Ebben az évben került sor a templomban a falvizesedés következményeként levált vakolatrészek pótlására és a lábazati rész festésére.

1991-ben a kórusfeljáró lépcső új faburkolatot kapott, ezzel megszűnt az a balesetveszélyes helyzet, amelyet a hiányosra kopott lépcsőfokok jelentettek. Ekkor került sor a karzat és a sekrestye parkettázása is. A templomhajó padlóját borító mozaiklapok kiigazítása is megtörtént. A villanyhálózat szakaszolással történő szétválasztásának sürgető feladatát is elvégezték még ebben az évben.

Oltárok és egyéb liturgikus berendezések, felszerelések (1788-1905)

A templomunk kezdeti berendezéséről és eszközeiről Szakál Edit a Barokk egyházművészet a Hegyalján c. munkájában (Sárospataki Rákóczi Múzeum, 1993) a következőket írja:

Józseffalva, Hercegkút (akkor Trautsonfalva) és Károlyfalva német nyelvű telepeseit a pataki anyaegyház látja el liturgikus felszereléssel a régi kopottasból, helyébe pedig a kegyúr rendel újat Bécsből. Az újonnan épült falusi templomok kapják meg a feloszlatott szerzetes-rendek felszerelését is. Így kerül elő a pataki trinitáriusok főoltárá-nak a csonkaságában is gyönyörű korpusza a hercegkúti templom padlásáról.” Ennek a corpusnak a képét láthatjuk jobbra, amely hársfából készült valamikor az 1700-as évek első felében. A trinitáriusok a Szenthá-romságnak foglyok kiváltásával foglalkozó rendje. A sárospataki kolostort a trinitáriusok 1693-ban alapították. A rendet II. József császár 1783. végén feloszlatta.

Az 1814. évi kánoni vizitáció jegyzőkönyvéből megismerhetjük az akkori állapotot. Innen tudjuk, hogy ekkor még csak egy oltára volt a templomnak, amelynek az asztalát kőből faragták és építették. Rajta fából készített, szentséget tartalmazó tabernákulum egy örökmécsessel, fölötte a kereszt corpussal (ez a corpus látható az előző képen), két oldalán egy-egy gyertyatartó, valamint az oltáron „csinos” terítő. Az oltár fölött a falon függött a régi (eredeti, vagyis a Kis-utcai kápolnából áthelyezett) oltárkép, amely az egyházközség pártfogójának – Beata Maria Virgo nata, azaz a Boldogságos Szűz Mária – születését ábrázolja. Ez a kép került befoglalásra a mai oltárba is. A jegyzőkönyv felsorolja továbbá azokat a képeket, amelyek a szentélyben voltak elhelyezve: Szent József (Krisztus nevelője); Szent Sebestyén; Szent Ágota szűz, vértanú; Szent Vendel remete; Szent Flórián. Az említett szentekkel kapcsolatban megjegyzi, hogy ők a közösség sajátos (fogadott) helyi patrónusai. A templomban a felsoroltakon kívül még a következő „régi” képek voltak: a keresztre feszített Megváltó, Szent Franciska szerzetesnő, a keresztelőmedence mellett Keresztelő Szent János. A bal oldali képen láthatjuk az 1786. évi tervrajzrészleten az oltár szentélybeli elhelyezkedését.

A jegyzőkönyv tételesen felsorolja azokat a kellékeket, amelyek akkor rendelkezésre álltak a különböző szertartásokhoz. A lista első néhány tétele a következő: 1 db aranyozott ezüst monstrancia (szentségmutató), 1db aranyozott ezüst cibórium (áldoztató kehely), 1 db rézkehely aranyozva, 1db lámpa rendes anyagból, 1 db füstölő, 1 db szenteltvíz hintő, 2 db szenteltvíztartó edény, 2 db gyertyatartó, 8 db kancsó, kőből készült keresztelőmedence rézedénnyel, karosszék a szertartásokhoz stb.

Az 1870. évi leltárba a következőket jegyezte Brogly Miklós plébános: „Oltár van kettő: A nagy oltáron díszlik a templom védőszentjének a Boldogságos Szűz Mária születését szépen ábrázoló művészi kép. A tabernaculum új, két Cherubbal. Nagy réz gyertyatartó van. Kisebb: Cherub nélküli tabernaculummal ellátott oldal oltáron van Nepomuki Szt. János igen egyszerű képe. Nagyobb ólom gyertyatartó van.” A főoltár teste az 1844-49. évi templombővítés után is egy kőből épült asztal volt, rajta a fából készült szentségházzal, két angyalt ábrázoló szoborral és gyertyatartókkal. A tabernákulumról azt olvashatjuk, hogy új, azaz nem azonos az 1814-ben említettel. Az oltárkép ekkor is bekeretezve a szentély falára volt függesztve. Ez az oltárkép – mint már korábban is jeleztük – azonos volt a maival. A férfiak oldalán álló mellékoltárt az 1729-ben szentté avatott Nepomuki Szent Jánosnak, az 1393. május 16-án mártírhalált halt prágai érseki helynöknek a tiszteletére emelték valószínűleg az 1849 és 1870 közötti időben, a templombővítés után. Feltételezhetjük, hogy a mai Jézus Szíve oltár bal oldalán álló ugyancsak Nepomuki Szent Jánost ábrázoló szobor ennek hagyományaként került felállításra. Ennek fotója látható a jobb oldalon. A leltár felsorolja a templomban lévő szentképeket: Szent József, Szent Vendel, Szent Agatha (Ágota), Keresztelő Szent János, Boldogságos Szűz Mária, Jézus menybemenetele, Jézus levétele a keresztről. Szól továbbá a körmeneteleken használt Szent keresztről, a feltámadási jelvényről, egy aranyozott kőkeresztkútról belső víztartó vasedényről rézkalappal, a keresztelés során használt kellékekről (üvegből készült vízöntő, három ércedényke a szentelt olajokhoz, két hamu- és sótartó edény).

Írja továbbá, hogy „van csinosan festett és lakkozott fa szószék, melynek kalapján a hit−remény−szeretet és a 10 parancsolat aranyozott jelvénye díszlik. (Ez nem azonos a mai szószékkel.) Gyóntatószék nincsen. Puhafából készült pad van 36 db. A falban lévő Szent sír nagyon szegény festéssel dicsekszik. A bolthajtásból függő china ezüst lámpa és 1 aranyozott fa csillár van. A temetkezéseknél elővitetni szokott kereszt 1 db van. Zászlók: 2 középszerű, 2 rongyos, 4 új ” A leltár következő szentelt edényeket sorolja fel:  2 db kehely tányérkával (az egyik ezüst, a másik réz pohárral, mindkettő nem rég lett aranyozva), 1 db réz szentségtartó „hajdan ezüst és arannyal megfuttatva”, 1 db aranyozott cibórium köpenykével, 2 db csengettyű, 2 db ezüst oltárkereszt (egyik régi), 1 db belül aranyozott ezüst szentségtartó, 1db cinkből készült edényke a szent olajhoz, 4 db tányér, 1 db ezüstből készült szenteltvíz hintő, 2 db ezüst füstölő tömjéntartóval (egyik régi). A templomi textíliákat is tételesen felsorolja, amelynek ismertetésétől itt most eltekintek. A templomi könyvekkel kapcsolatosan jegyzi a meg a következőt: Gaukler Márton harangozó és neje Leitner Mária legközelebb 20 oszt. értékű forintért vettek a templom számára egy szép aranyozott kötésű új Misallét. Van még ezen kívül 2 db régi ócska. Halotti misekönyv egy db, 2 db Rituale régi elhasznált, 1 db magyar és 1db német Evangéliumos könyv, a kóruson van egy írott (kézzel) és egy nyomtatott Énekeskönyv, egy német nyelven írott Passió könyv, és halottas misékhez nyomtatott betűkkel írott könyv.”

A további adatok az egyházközségi krónikából származnak. 1884 áprilisában Stumpf János egyházgondnok és családja vett egy „veres posztószőnyeget” Szent János oltárához. 1892-ben Joósz Alajosné két „díszes selyemlobogót” ajándékozott a templomnak. 1892. szeptember 8-án az Amerikába kivándorolt, volt Trauczonfalviak ajándékaként érkezett 14 stációkép felszentelésére került sor. 1893. június 12-én postán érkezett 14 db aranyozott bronz gyertyatartót szerelnek fel a stációképek alá, amely szintén amerikai adomány. 1902-ben épült a lourdesi Mária-oltár az Amerikába vándorolt Trautsonfalvi hívek adományából. Ez lett a templom harmadik oltára.

Templomunk mai főoltára 1905-ben épült az oltárkép és a felszerelés kivételével. Az akkor osztrák (ma olasz) dél-tiroli St. Ulrich-ben, Ferdinand Prinoth szobrász és oltárépítő műhelyben készült. A műhelyt 1875-ben Ferdinand Stuflesser (1855-1910) szobrászati tanulmányai befejeztével alapította, és ma is működik, igaz ma a család ötödik generációja vezeti. A műhelyből ebben a korszakban kikerült alkotások megjelölésére a következő táblát használták:

Az oltár költsége a feljegyzések szerint 2200 Korona volt. A felszentelésére szeptember 8-án, a búcsú napján került sor. Nem sokkal később, október 6-án bérmált itt dr. Fischer-Colbrie Ágost megyéspüspök. Ez volt az első püspöki látogatás a Canonica Visitacio (1814) óta. A krónikába Páyer Ferenc plébános a következőt jegyzete be: „Az itt tapasztalt rendet, a hívek komoly és épületes magatartását a püspök úr az oltártól megdicsérte.”

A főoltárt így írja le az 1914. évi leltár: „Képe a régi oltárkép. A Kisded Mária, Szent Joachim és Szent Anna. A tabernákulum mellett 2 cherubalak. Az oltárkép 2 oldalán a fülkékben Szent Péter és Szent Pál apostolok szobrai. Az oltár két szárnyának élén 2 kisebb angyalszobor. Van ezen az oltáron 7 gyertyatartó, … kánontábla, egy könyvtartó fából. A tabernákulumon egy aranyozott kereszt fából.”

(folytatjuk)                                                                                                                                                                  Naár János

VI. rész - Oltárok és egyéb liturgikus berendezések, felszerelések (1906-1994) - Harangok - Orgona

 

Oltárok és egyéb liturgikus berendezések, felszerelések (1906-1994)

Az 1905-ben felszentelt főoltárt 1911-ben az életveszélyessé vált templom felújítása miatt szétszedték, Jézus az isteni magvetőés a többi berendezéssel együtt átszállították az iskolába. Bár a felújítás jelentős anyagi áldozattal terhelte az egyházközséget, de felismerték, hogy a felújított templomba új berendezések illenek. Már nem helyezték vissza az elbontott régi szószéket, helyette újat rendeltek a Rétay és Benedek Egyházi Műipari Intézettől. A szószéket még 1912-ben felszerelték. Páyer Ferenc plébános a szószékről a következőket írta: „Új polychermirozott s aranyozott szószék, 1912. Rétay és Benedektől. (1000 Kor.). Az isteni magvető és 4 evangelista reliefjével” Az Isteni magvető reliefje (festett domborműve) látható a képen.

„Nepomuki Szent János oltárát visszahelyezték ugyan, de két év után új került a helyére. A régi főoltár tabernákuluma csaknem egy évszázadig a sekrestyében a falra függesztve a használaton kívüli szentelt edények tárolását szolgálta.

Tabernákulum a Jézus Szent Szíve oltáronA Jézus Szent Szíve oltára – mint a főoltár is – szintén a tiroli Ferdinand Prinoth műhelyben készült. A gazdagon díszített és aranyozott oltár 1914 nyarán érkezett meg Szt. Ulrichból. A bal oldali képen a tabernákulumnak és környezetének faragása és díszítése figyelhető meg. Az oltárról és a szószékről az 1914. évi leltárban a következőt olvashatjuk: „Jézus Szt. Szíve oltárán (egészen új) az Ő szobra, a 2 fülkében Nepomunki Szt. János és Szt. Vendel szobrai. Eleje az asztalnak felnyitható és szt. sír gyanánt használható. A kiszenvedett Üdvözítő szobra benne. 4 gyertyatartó – új – fémből, 3 kánontábla, egy könyvpulpitus. …” A férfiaknak egy része már nem lehetett jelen az oltár Kisasszony napi felszentelésén, mert 1914. augusztus 1-jén általános mozgósítással megkezdődött a ”nagy” (I.) világháború. Páyer Ferenc plébános ezt írta a krónikába: „A bevonultak gyóntak és áldoztak, szentbeszédet tartottam hozzájuk, 2-án kikísértem őket az állomásra.” Itt jegyzem meg, hogy az oltár felszentelése után elbontották a régi szentsírt (a Fájdalmas Szűzanya mai kápolnájában volt), amelyről az 1932. évi leltár azt írja, hogy „a régi szentsír most lomtárban” van.

A főoltárképen és a stációképeken kívül ekkor még a következő képek is láthatók voltak a templomban: Mater Admirabilis (magyarul: Csodálatos Anya) című régi olajfestmény, az Úr Jézus mennybe-menetele című „értékes” festmény, valamint a  Veronika kendője olajnyomat. Használaton kívül volt Szent József, Szent Vendel, Keresztelő Szent János és Szent Agatha olajképe.

Az oltárokon lévő szobrokon kívül még két feltámadási szobor (egy régi és egy új), Szent József a Kisjézussal Szent József a Kisjézussaldíszes alapzaton és Páduai Szent Antal szobra fali talapzaton, valamint használaton kívül a sekrestyében egy Szűz Mária-szobor. A Szent József-szoborról tudjuk, hogy Tirolban készült 1912-ben, a többi eredetéről azonban nincs adatunk.

A leltár két körmeneti és egy temetési keresztről is szól, továbbá említi a kétrúdú mennyezetet baldachinnal, valamint a szentélyben keményfa pódiumon elhelyezett három gobelinhímzésű (egy karos és két karfa nélküli) széket. A székeket 1912-ben Bessenyey István újhelyi apát-plébános ajándékozta az egyházközségnek. A lajstromba egy öröklámpa és egy csillár is felvezetésre került. A csillárról azt írja, hogy „kristályüvegből 6 gyertyára” készült. A leírás alapján megállapítható, hogy azonos azzal, amely ma is a templomhajó közepén függ.

Csillár a templomhajó közepénA lobogókról a következőket sorolja: „1 selyem, fehér a Congregáczióé; 1 pár vörös; 1 pár kék; 1 pár temetésekhez; néhány használaton kívül.”

1914-ben a következő szentelt edényekkel és egyéb kellékekkel rendelkezett az egyház-község: „Kehely - 3 paténával – 4, kettő ezüst, kettő rézpohárral, aranyozandók; Szentségmutató 1, aranyozott chinaezüst; Cibórium aranyozott selyemhímzésű fehér selyemköpennyel; Oltárcsengő van: egy 4, egy 3 szólamú, 4 drb egyszerű; Pacifikále (feszület) 2 chinaezüst, mindkettő ezüstözésre szorul; Beteglátogató pixis, beül aranyozott, két zacskó hozzá, Tányér a kézmosáshoz 2; Füstölő tömjéntartóval rézből 1; Szenteltvíztartó 1; Szenteltvíztartó-kád 1; Czink ostyatartó 1; Fakereplők 2 + a toronyban…”. A leltárból tételesen megismerhetők a templomi ruházatok, más textíliák és a könyvek is, amelyeket itt nem részletezek.

1930-ban Metzner Józsefné (szül. Faragó Rozália) adományaként került szentélybe Kis Szent Teréz fából készült szobra. Még ebben az évben a Jézus Szent Szíve Társulat, a következőben a Mária Kongregáció adományozott egy-egy oltárszőnyeget a templomnak.

1931-ben a főoltár nyolc gyertyatartóját és a templom közepén függő csillárt arannyal futtatták, továbbá a kőből faragott keresztkút külső felületét márványszínűre festették, néhány kidomborodó díszítését aranyozták. Ebben az évben újra ezüstöztették az örökmécsest, ezzel egyidejűleg a régi szentsír rézlámpáját lomtárba helyezték.

Az 1932. évi leltár írja le legpontosabban a Lourdesi Szűz Mária oltárát. „… felállítatott 1902-ben. Barlangja parafakéregből készült. Van azon 2 szobor: Sz. Mária és b. Bernadette faszobra. Az oltárhoz tartozik négy ezüstözött súlyos gyertyatartó, egy feszület, két vánkos, 3 kánontábla és 1 dupla lenvászon oltár abrosz.”

Az 1932. évi leltárból tudjuk, hogy használaton kívülre helyezték és „szakszerű felülvizsgálatra eltették” a Mater Admirabilis és az Úr Jézus mennybemenetele című festményeket. A sekrestyében helyezték el a Nepomunki Szent Jánost ábrázoló festményt, és a Veronica  kendője olajnyomatot. A lobogók száma a következőkkel bővült: a Leventeegyesület zászlója,  Magyar Királyi zászló, nemzeti színű zászló, gyász zászló és pápai zászló.

1950-ben még karácsony előtt helyezték el a templomban a Jézus Szíve Társulat által beszerzett Fájdalmas Szűzanya szobrot. Ezzel egy időben áthelyezték Kis Szent Teréz szobrát a szentélybe, és az államosításkor az iskolából eltávolított Szent Erzsébet és Szent Imre szobrokat az iskolások állóhelye mellé a falra helyezték (ma a belső bejárati ajtó jobb és bal oldalán találhatók).

1951-ben készítette Matisz Bálint asztalosmester a ma is használatban lévő állóperselyt.

1953. november 24-én jegyezte a krónikába a templom főoltárképének restaurálásáról Kovács József plébános a következőt: „Négy napig dolgozott a mester a képen. Megtisztította az évtizedek alatt reárakódott por, gyertyafüst, korom és penésztől. Most látni csak, milyen szép a kép. 400 forintba került.”

Isky István plébános úr az 1970-es évek elején nagy gondossággal saját maga tisztította meg káliszappanos lemosással az összes stációfestményt és a főoltárképet a rárakódott szennyeződéstől.

1975 januárjában a képviselőtestület ülésén felvetődtek a „Lourdesi oltár körüli nehézségek”. A legfőbb problémaként azt jelezték a képviselők, hogy „ … az oltár elfogja a kilátást a szószék és részben az oltár felé”. Az oltár elbontásáról, majd a templomon kívüli felépítéséről a döntés egy évvel később megszületett, és a nyár folyamán végre is hajtották.

1976-ban vetette fel Bocsor László plébános az új liturgikus tér kialakításának szükségességét. A szükséges berendezéseket megrendelték és még ebben az évben el is helyezték a szentélyben.

 

Harangok

1788-ban az a 150 kg-os harang került elhelyezésre az akkor még fából készült toronyban, amely a pataki váruradalom ajándékaként került az egyházközségünkhöz. Ez az első harang az egyházközség és a templom történetében. Feltételezhető, hogy már a Kis-utcai kápolnában is szolgált. A harangnak az eredetére a különböző évek leltáraiban több helyen is találhatunk egyértelmű utalást. Ennek eredeti felirata „1747 ME FELICITI EPERJESINI SEBASTIANUS LEHERER” volt. A harangot tehát Léheher Sebestyén eperjesi mester öntötte 1747-ben. Ez a harang 1964-ig szolgált, ekkor repedése miatt újra kellett önteni. Ennek anyagából készült a mai 110 kg-os „kisharang”, amelyen a régi felirat is olvasható. Öntését tekintve a legfiatalabb harang a toronyban, azonban anyaga alapján a legrégebbi és egyben az első harangja a falunak.

Az 1870. évi leltár két harangról tesz említést: egy 3 mázsásról és egy 150 kg-osról. A nagyobbik 1886-ban valamilyen okból már nem volt a toronyban.

1886. június 15-én két harang felszentelése kapcsán Kolbay Gergely plébános a következő vallomását írta a krónikába: „Idejövetelem óta ez volt lelkipásztori vágyaimnak netovábbja, t.i. a trauczonfalvi templom tornyát, melyben 1885 óta csak egy harang búsan kongott, három cis accordba öntött haranggal ellátni annyival is inkább, mert a torony azonkívül, hogy szolid, erős építmény még elég üres hellyel és kész haranglábbal 3 harangra úgyszólván kínálkozott.”

A kereszteltek anyakönyvébe az alábbiakat jegyezte be: „In perpetuam rei memoriam!

1886. évi június hó 15. pünkösd harmadnapján szentelte be püspöki engedéllyel Főtiszt. Szekerák Kálmán ujhely-kerületi esperes, sárosnagypataki plebános úr a szokásos egyházi szertartással azon két egészen ujonöntött harangot, melyeket a trauczonfalvi róm. caht. hitközség a templomtorony díszére, tehát Isten nagyobb dicsőítésére, de a hívek nagyobb kényelmére is Walser Ferenc budapesti cégnél csináltatott mintegy 550 ft. összes költséggel.”

A két új harang közül az egyik 238 kg-os a másik 63 kg-os volt.

1912-ben a korábbi fa harangállvány helyett vasszerkezetű állványzat készült.

1917. április 10-én hadifém pótlásra a kassai császári és királyi katonai parancsnokság a 238 kg-os és a 63 kg-os harangot lefoglalta és elszállította.

1921-ben a megindított borakcióból értékesítés útján befolyt 188.889 korona összegből a világháború folyamán elvitt két harangot pótolták, melyek Seltenhofer Frigyes soproni harangöntő műhelyében készültek. Páter Zadravecz István tárbori püspök 1922. május 8-án áldotta meg az I. világháború áldozatainak emléktábláját, valamint megszentelte a két új harangot. Az egyik 182 kg-os, „cis” hangú, „Ave Maria” feliratú, a másik 39 kg-os, „a” hangú, „St. Vendeline ora pro nobis” (magyarul: Szent Vendel könyörögj érettünk) feliratú volt.

1931-ben került sor a haranglábak áthelyezésére és a torony kifestésére.

A második világháború idején a hadifém begyűjtés során elvitték az 1922-ben megszentelt harangokat, és így már nem először ismét csak az 1747-ben öntött régi harang árválkodott a toronyban.

Ezeket a harangokat 1949-ben pótolta az egyházközség, miután sikerült megvásárolnia a megfelelő mennyiségű fémet, és ezzel egyidejűleg a szükséges engedélyeket is beszerezte. Az új harangok Szlezák László harangöntő mester budapesti műhelyében készültek.

Mai harangok feliratai és jellemzői:

Nagy: „Jézus Szíve tiszteletére a hercegkúti hívek adományából, öntötte Szlezák László 1949-ben”, tömege 290 kg, átmérője 83 cm.

Középső: „Magyarország pátrónája tiszteletére a hercegkúti hívek adományából, öntötte Szlezák László 1949-ben”, tömege 140 kg, átmérője 65,6 cm.

Kicsi: „Szent József könyörögj érettünk, újraöntve 1964, Ducsák István Őrszentmiklós”; a felirat is visszakerült „1747 ME FELICITI EPERJESINI SEBASTIANUS LEHERER”, a mai tömege 110 kg, átmérője 59,2 cm.

 

 Orgona

Biztosan tudjuk, hogy 1870-ben a „choruson van egy fa sípokból összeállított 6 változatú orgona”.

Az új orgona beszerzésre az első felajánlást Hoffmann Katalin tette 1871-ben, majd egy évvel később Kerchner János és atyja hagyományozott, végül 1876-ban Naár Bálint és Rák Mária adományozott egy jelentősebb összeget.

A régi helyett egymanuálos és pedálsoros orgonát építenek hét regiszterrel a karzaton, amely ma műemlékértékű hangszernek minősül. Budapesten készült 1876-ban, a hírneves Országh Sándor magyar királyi orgonaépítő mester építette 2250 koronáért. 1899-ben nyolcváltozatúvá lett bővítve. 1921-ben Rieger Ottó javította 5450 korona árban, 1959-ben pedig Kelemen Árpád, aki 1960-ban elektromos fújtatóval is ellátta. Az orgona állapotát ekkor a mester megfelelőnek találta, de a hangját markánsan erősnek ítélte, mert szerinte pianóban szinte nem is használható. Az orgona manuál változatai: Bourdon 8, Salicional 8, Kornetino 2, Mixtura 2 (3 sor), Fuvola 4, Oktav 4, Principal 8; pedál változatok: Aperta-Bass 8, Sub-Bass 16, Tremolo.

(folytatjuk)                                                                                                                                               

Naár János

7Vissza az előző oldalra


Az utolsó frissítés dátuma: 2012. február 26. vasárnap
©Naár János 2005